Ha már a Cartographia Kupáról írtam, úgy illik, hogy erről az eseményről is megemlékezzek - ráadásul itt sikerült az előző évhez (2009) hasonlóan kiemelt díjazást (nagy kupa, plusz egy póló) "begyűjteni". Az ünnepélyes díjátadóra még decemberben, pontosabban december 19-én került sor. Ezen a délelőttön igencsak megtelt a Curia utcai terem, hiszen a bőséges választékból (34 túra) 257 túrázónak sikerült teljesítenie legalább a kiírásban szereplő számú gyaloglatot (Részletes összefoglaló). A tömegközlekedésnek hála csak picit maradtam le a kezdésről :-) A díjak átadása pörgősen, a kevesebb túrát teljesítőktől haladt a több túrát teljesítők felé - 26 teljesített túrával eléggé a végére maradtam :-) (Fotók) Utánam vette át a díjat Lévay Béla bácsi, aki 27 túrát teljesített - irigyelem őt, no nem a kupához teljesített 27 túra, vagy a kapott nagy taps miatt; egyszerűen szeretnék olyan idős korban is hozzá hasonló aktivitással túrázni. Innen is gratulálok, és jó egészséget kívánok! Jó volt találkozni, meg beszélgetni picit azzal a rengeteg ismerőssel, akikkel 2010-ben (is) közös sportunknak/hobbinknak hódolva gyűjtögettük a kilométereket meg az élményeket - remélem, hogy hasonlóan eredményes éve lesz mindenkinek 2011 - én minden esetre szeretném, ha így lenne, ha így lehetne... Majd kiderül :) |
Szösszenetek... >