Szomorkás őszi reggellel indult a nap, de ez a túra nem maradhat ki az éves programból - úgy a megemlékezés, mint a rendezés, no meg az ilyenkor ősz derekán festői színekben pompázó erdő miatt.
Nem is maradt ki, reggel Gabival együtt mentünk a rajtba - neki a Budapest Kupa okán volt "kötelező" gyaloglat.
Napnyugta négy után nem sokkal, úgyhogy igyekezni kéne, hiszen tavaly a vége majdnem lámpagyújtós, nyögvenyelős-kínlódós lett - idén ezt mindenképp el akartam kerülni. Bő hét óránk volt még addig, úgyhogy kényelmesen megoldhatónak tűnt a feladat.
Ismerősök üdvözlése, gyors nevezés, aztán nekivágtunk a jól ismert P- jelzésnek. A hűvöskés levegő ellenére egész hamar "üzemmeleg" lett a motor, úgyhogy az első pontra gyorsan megérkeztünk - majd robogtunk is tovább.
Az aszfaltos utat elérve ki tudja hanyadszorra gondoltam arra, hogy vajon meddig vezet még itt, a szinte útpadka nélküli kanyar külső ívén a jelzés... Amíg valakit el nem üt egy autó?
Aztán szerencsésen megérkeztünk a Fekete-fej lábához - a szokásos módi következett: mindenki saját tempóban fölfelé, és fent megvárjuk egymást.
Ebből az irányból jóval több szintet kell legyőzni a csúcsig, mint a túloldalról, de azért ha fújtatva is, sikerült egy nekirugaszkodással felérni.
A ponton csoki járt a bélyegzés mellé, kényelmesen elfogyasztottam a sajátomat, aztán amikor Gabi is felért, pici szusszanás után indultunk is tovább - a változatosság kedvéért meredeken lefelé :)
A P- P+ elágazásban szalag, jobbra, Adyliget felé kanyarodunk a kényelmes ösvényen, aztán jelzést követve egy határkő mellett aszfalt kerül a talpunk alá.
Gyors számvetés: Hárs-hegy oldala - pipa. Fekete-fej - pipa. Ez eddig kettő, és még van előttünk az utolsó "sunyi hosszúval" együtt nagyjából hat vagy hét kaptató.
Átmegyünk a Nagykovácsi úton, ránézek egy utcanév táblára "Külföldi utca"... Ja, nem Kútföldi :-D Enyhén emelkedik az út előttünk, aztán a kereszt után balra fordulva már nem-annyira-enyhén, egészen a szép nevű Hosszú-erdő-hegy oldaláig, ahonnan szép panoráma tárul a szemünk elé; fel is hívom Gabi figyelmét a Kálvária tetején látható keresztekre... Igen, oda is fel fogunk menni :)
Őszi színekben pompázik az erdő, picit talán lemaradva a naptárhoz képest, de ez legyen a legkisebb probléma - és különben is, majd behozza gyorsan a lemaradást a természet.
A Remete-szurdokban nem csobog a patak, érezhetően pihenőre tér a természet... Mi persze nem pihenünk, csak "rákészülünk" a kikapaszkodásra, hiszen a K- jelzés kellemes emelkedővel jut ki a völgyből. Ezt bottal segítve saját tempóban tudjuk le - fönt aztán nagyobb pihenő következik - ráfér a felsőruházatra némi átrendezés: hűvösebb időre számítottunk.
Kellemes őszi napsütésben mentünk tovább, a Remete-hegy tetején futó széles, kényelmes ösvényen.
Tervek szerint idén még fogok erre járni, hiszen az OKT 60 mozgalom teljesítése is a célok között szerepel - jó kérdés persze, hogy mikor lesz rá egy szabad hétvégém...?
Aztán persze jött a nem túl meredek ereszkedés Budaliget felé a K+ jelzésen - némi aszfalt, jelzés egy oszlopon, két telek között a "kertek alatti" ösvényen máris a Jegenye-völgybe értünk.
A sárga jelzés ismerős, tempósan robogunk le a benzinkútig - nagyjából délidő van, a reggeli kávé is elmaradt, úgyhogy most pótolom - rövid pillantás az órára: bőven belefér a szintidőbe.
Az Alsó-jegenye-völgy hozza a szokásos formát: jó néhány töklámpa vigyorgott/vicsorgott az ismerős ösvény mentén.
A völgy végétől aztán elkezdődött a túra talán leghosszabb emelkedője - ennek is saját tempóban vágunk neki, egy tisztásnál megvárom Gabit, biztatom, hogy a Kálváriáig már csak annyi szint van hátra, mint amennyit a völgytől idáig megtettünk :)
A pihentetően kényelmes, lankás szakasz után persze jön a durva emelkedés, de a nyílt terep adta panoráma -bár ködös, párás volt a levegő- megérte a húzós kapaszkodást.
Az utolsó sziklás szakasz előtt megvárom Gabit, a pontra már egyszerre érkezünk. A hivatalos dolgok (bélyegzés, műzliszleet) után/közben jót beszélgetünk Gerivel - szóba kerül sok minden, de azért a túrázás van a középpontban :)
A "nehezén" nagyjából túl vagyunk, úgyhogy a Virágos-nyeregig hullámvasutazó szakaszt gyorsan letudjuk - a Vihar-hegy előtt azért megállunk frissíteni egy picit.
Ezen az emelkedőn kényelmesen felcammogok, egy szusszanásnyi idő után Gabi is felér, aztán a túloldalon lefelé előreküld - nem kell kétszer mondani, igyekszem gyorsan letudni ezt a "nemszeretem" le-föl szakaszt.
A Hármas-Határ-Hegyre fölfelé tényleg majdnem az utolsó emelkedőt is letudjuk :-) úgyhogy egy rövid pihenő itt is belefér, pláne, hogy pont is van :)
A Kc jelzésen indulunk tempósan lefelé.
S- meredeken lefelé, szlalomozok rendesen, aztán félúton bevárom Gabit, aki egyre bátrabban veszi a kellemetlenebb szakaszokat is.
Lent pici bizonytalanság után megvan a kék sáv, enyhén, de hosszan emelkedünk, közben ránk vicsorog egy K- jelzés, de nem ijedünk meg tőle :-D
Az Árpád-kilátónál ismét ep, megkapjuk az utolsó bélyegzést az útvonalon, és megyünk is tovább.
Apáthy-szikla, lépcső, aszfalt, lépcső, aszfalt, Nagyhíd, aszfalt fölfelé - "csak érjünk már be" érzés - gondolom, a sok beton miatt...
Kunkor balra, Szerb Antal utca, emelkedik, Széher út - az is, sorompó, földút, már nem sok van, de a fenébe is, emelkedő...
Azért ennyire nem volt nyögvenyelős a vége, Gabi is prímán viselte ezt az részt is, úgyhogy a tavalyi teljesítéshez képest negyed órával hamarabb, és jóval kevésbé csoffadtan értünk be a célba.



Korábbi teljesítések: 2007, 2008, 2009, 2010, 2011

<- előző túra

következő túra ->