Új résztáv, eleinte kacérkodtam a gondolattal, hogy családi 10-es után a 25B-t még megcsinálom, de a célból a hazajutás két gyerkőccel tömegközlekedéssel nem túl egyszerű, így lemondtam a 25B-ről, és kizárólag családi túraként került a naptárba ez a gyaloglat.
Hagyhattuk volna a Moszkva Kálmán téren az autót, de kényelmesebb volt a KFKI-ig kocsival menni, így ott kerestem egy talán árnyékos helyet a parkoló szélén. Gyors nevezés után még rákérdeztem, hogy akkor most merre is az arra? Útbaigazítást követően sima ügy volt a séta, príma jelzések, nagyszerű szalagozás - mint megszokhattuk :-)
A magasles színe megvan, határárok mentén haladunk, pici pluszt is beleteszünk az útvonalba. Az ösvény után széles úton haladunk visszafelé, jól jelzett letérés balra, határárok, kereszteződés, lovasok...
A Meteor útvonalát érintjük, aztán a P- és máris Makkosmárián vagyunk, ahol a bélyegzés mellé almát kapunk. Némi plusz falatozás után a Mária-út jelzését követjük, letérünk a piros sávról, széles erdei sétányon megyünk Budakeszi széléig.
Príma az idő, mármint strandoláshoz, a naponsülést elkerülendő igyekszünk gyorsan túljutni Budakeszi nem igazán árnyas utcáin - a kellemesen emelkedő Gyöngyvirág utcában találunk árnyékot meg kutat, megállunk szusszanni egy picit.
Az emlékmű után a leírás szerint megyünk tovább - még egy picit aszfalton, aztán ismét erdőbe érve árnyas sétaúton, egészen a Kiskegyed parkolóig, ahol szalagok mutatják a letérést a ponthoz. Bőven van sós rágcsálni való: mogyoró, ropi, sajtos ostya - nem kéretjük magunkat, rágcsálunk, pihenünk, saját elemózsia is előkerül - aztán persze csak szedelőzködni kell, hiszen még 4km azért hátra van.
A Határjárásról, Zongor 45-ről, meg a Budai kilátók extráról ismert részen találunk egy szép határkövet - meg itt-ott picike pocsolyákat is, de simán kikerülhetőek, ha az ember a bevágódott útról oldalt kikapaszkodik az ösvényre.
Az erdőből picit kikukkantva csodaszép panoráma tárul fel a Fekete-fejtől a János-hegyig, előttünk pedig a Petneházy-rét.
Követjük tovább a P+ jelzést, aztán a Julianna-major felé tartó aszfaltcsíkra befordulva Juci nem bírja tovább: fájlalja a lábát. Szorít a cipő, meg fel is törte az ide-oda csúszkáló zokni, úgyhogy a következő pontig ölben teszi meg az utat.
Itt kapunk vízhólyagra való ragasztót egy túratárstól - a szükséges két darabot gyorsan letépem, és adnám vissza a többit, de nem fogadja el: tartsam meg, jó lesz az máskor is. Nem tudom, ki volt, de itt is köszönöm a segítséget!
A lányom sarka tényleg borzasztóan néz ki - leragasztom a felszakadt vízhólyagokat, hagyom picit szellőzni, aztán zoknit fel, és zokniban jön tovább hősiesen.
Amíg földút, meg fű van a talpunk alatt, addig nincs is gond, de a forró aszfalt megviseli szegényt - nem csoda, kettő óra körül jár az idő, és tűz a nap...
A kis téren egy szobor áll, gyorsan megörökítem, hiszen ritkán járok erre - aztán a közvilágítás kapcsolódobozát meglátva azt sem hagyom ki - a magyar népmesék rajzfilmsorozatból vett minta egészen jól mutat :-)
Innen márt közel a cél, beérünk, okelvél, kitűző, gratuláció, zsíroskenyér - a gyerekek mennek a játszótérre, én meg az autóért a rajtba.