A három lehetséges vonat közül a másodikkal érkezek a rajtba, pontban 00:00 a rajtidő - Szötske még boldogít azzal, hogy a végén, mivel panasz volt a sok aszfalt miatt, beraktak még egy hegyet - azaz a Törökugratóra fel kell menni.
Ekkor még nem foglalkoztam ezzel, hosszú az a 70km, ráadásul nem is igazán hangolódtam rá a túrára... No mindegy, indulás, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
A térkép szerint a park túloldalán, jelzések alapján a park közepén húzódó sétányon vezet a jelzés - én ez utóbbit követem, a velem nagyjából egyszerre indulók közül senki sem tart velem...
Már az emelkedőn haladva szemembe ötlik egy tábla "Kegytárgy bolt - könyvelőiroda" Hmmm... A NAV-val szemben már csak ez segít...?
Mikrobusz fékez mellettem, a sofőr kérdezi, milyen túra, merre megyünk - mondom neki, hogy Sárga 70, Budaörs a cél, a sárga jelzésen végig. Nem, nem megyünk a Vaskapu menedékház felé, majd máskor - mint kiderült, mostanában nyitnak a felújítások után, úgyhogy a jövőben erre a szép helyen lévő menedékházra is lehet számítani.
A Vörös keresztnél megkapom az első bélyegzést, aztán tovább a fényvisszaverős nyilakat követve.  Szépen megkerülöm a rétet, fentről, a legmagasabb pontról látszik, hogy sokan vannak előttem, mint ahogy az is, hogy az alternatív útvonalakkal is jóban vannak néhányan :-)
Majdnem körbe érek, egy óra van, zár a rajt, úgyhogy visszafordulni nem érdemes - nem vagyok jó passzban, de menni kell, nincs más választásom. Szép, holdfényes éjszaka van, a sűrű erdő kivételével nem nagyon kell lámpa se.
Barát-kút előtt a kapu zárva, folyadékot rezegtetünk. Ja, nem, létrázunk. Zárt sorompó - nem megyek neki, szépen kerülöm jobbra, aztán az aszfaltról az erdő sarkánál automatikusan kanyarodok balra fölfelé. Erdőszél, bemegyünk, lámpa itt már kell.
Fölfelé tovább, aztán széles erdészeti utat keresztezünk - szalagok segítenek- nem sokkal odébb aztán pont.  Lassú vagyok, konstatálom, és ez nem hat biztatóan rám - olyannyira nem, hogy a következő szakaszon alig várom, hogy Pilisszentlélekre érjek.
Rét, fények a távolban, kutyaugatás, falu széle, közepe... vége. És jön az előzetesen "mumusnak" kikiáltott emelkedő Pilisnyeregig. Köhögök, lihegek, de azért jól megy. Majd az aszfaltnál megállok... Nem, majd a murvás út keresztezésénél... Aztán ott sem - beszédbe elegyedek egy túratárssal, ők most vannak itt először, ennek örömére sikerül egy helyen lemenni a jelzésről a széles murvás utat választva, de 100m-en belül korrigálunk, bár az út is Pilisnyeregbe visz. Itt elbúcsúzunk - ő várja a társait, én meg szólok, hogy lefelé alaposan figyelni kell a jelzést, mert a széles útról bemegy jobbra az ösvény. Szalagozás príma, úgyhogy nem igazán lehet panasz erre a részre sem.
A jól sikerült kapaszkodás meghozza a kedvemet, így aztán Klastrompusztán némi társasági életet élve jól odacsapok az átlagomnak - a csoki meg a szörp viszont finom :-)
Rövid emelkedő vezet ki a településről, aztán hogy, hogy nem, ismét ezen a szakaszon jut eszembe az egyetemi nótakincs átismétlése - csak fejben, hátha zavarnám az erre járókat :-)
Pikk-pakk odaérek a S-S+ elágazáshoz, aztán érkezik balról a P-. Hajnalodik, a madarak előbb elszórtan, aztán egyre többen rákezdik éneküket - most is, mint két éve, csodálatos hangverseny kísér az utamon.
Jobbra a völgyben vaddisznó horkant és csörtet - nem igazán kellemes élmény, bár látni nem látom, de a zajokból úgy tűnik, többen vannak. A gázvezeték nyomvonalán aztán végleg fölöslegessé válik a lámpa, bár elrakni még nem rakom el. Iluska-forrásnál sem, pedig itt megállok egy picit frissíteni, és felkészülni a Fehér-hegy kaptatójára.
Utolér egy három fős társaság - négyünk közül ketten ismerjük ezt a részt, úgyhogy nem lövöm le a "poént" :) Kellemes kis kapaszkodás, de ahogy kell, egyben letudom - fent azért megvárom a társaságot - nem mondták, hogy nem tetszett ez a kellemes lihegtető...
Gázvezeték fölött lefelé - a geotextília igen sok helyen a felszínen van, de ahol korábban nagyon pusztult a feltöltés, ott azért sikerült némi növényzettel megfogni a talajt, és több élő fűfolt is megmaradt - alakul ez, csak idő kell hozzá. Mint ahogy a tábla leszedéséhez is :-)
A kálváriához felcaplatok, természetesen van pont, itt is jó sokat pletyuzok, de aztán csak továbbállok, hiszen a felénél se' tartok annak, amit mára terveztem.
Egy kis kápolnát is megörökítek - nagyon szépen rendbe van téve, és a környezete is olyan, mintha valahol más országban járna az ember...
A leírás alapján próbálom megtalálni a pilisvörösvári pontnak helyet adó Sramli névre hallgató sörözőt - sikerrel, bár ebben nagy segítséget jelentettek a szembe jövő túratársak is :-) Itt zsíroskenyér, szörp, illetve privátban egy kávé csusszan le, illetve röviden megbeszéljük Szötskével a szombati programot (Nagybörzsönyi négylevelű).
Pilisszentivánon agy néni szorgoskodik a járda és az úttest közötti előkertben - kérdezi, hogy honnan-hova, beszélgetünk egy picit - jól esik a beszélgetés - ez mintha hiánycikk lenne Budapesten...
Szorgalmas, és a környezetére igényes településen járok - ezt mutatja a bányászatról szóló tábla, és a bányászok védőszentjét, szent Borbálát ábrázoló kép is.
Aztán Antónia következik, aki nem hozza a szokásos formáját: nincs pocsolya, és nincs hőség sem. De egyiket sem bánom: az alsó kaputól a felső tábláig nagyjából 20 perc kell, hogy leküzdjem.
A Muflonnál csak pecsételni állok meg - sietni kéne, hogy legalább 11 óra körülre hozzam az 50-et.
Előtte persze a régen tervezett fotót elkészítem a szemeteléssel kapcsolatos intemeket tartalmazó tábláról (ez most ilyen táblafotózós túra lesz?); azt gondolom, nincs mit hozzátenni...
Tempósan tolom, újabb pont a "csücsökben", majd a lefelé szakaszon (Jegenye völgy) próbálok tovább gyorsítani, pláne, hogy megelőzök egy bagós bácsit... A francért nem lehet félreállni a bagóval, és csak egy helyet bebüdösíteni... No mindegy - ő úgysem érzi a bagó bűzét... Vagy ha érzi, neki az a természetes.
Az Alsó Jegenye völgy bejáratánál szörp és csoki kapható - csak a csokiból kérek, vizem bőven van, időm viszont nem,. és a bögre előhalászása most "nem fér bele" (utólag persze marhaság, mert 1 perc sem kellett volna hozzá...).
A pont persze odébb van, újabb igazolás, aztán irány fölfelé. Kis pihenőt követően... Itt már erősen gondolkodtam azon, hogy ötvennél kiszállok, mert nem akarom ismét megfőzni magamat, mint tettem azt a Nyerges 40-en. Egyszerűen nem éri meg; ha nem esik jól, akkor nem szabad csinálni.
Kötők padjánál a bélyegző is hiányzott, meg a megszokott pontőr is :) de valahogy túltettem magam ezen :-) Azon viszont jóval nehezebben, hogy Virágos-nyereg után totál lemerült a duracel, ráadásul a lábamat is alaposan megviselte a rosszul megválasztott cipő+zokni kombó: Ezt a két problémát mintegy 10 perces üldögéléssel, meg egy géllel sikerült időlegesen megoldani.
Ennek örömére az Újlaki-hegy prímán ment fölfelé, és számolgattam, hogy belül lehetek kényelmesen a 12 órán - 50km-en... No mindegy, voltam már jobb állapotban is.
A parkolótól lefelé óvatoskodott egy szandálos-papucsos társaság, majdnem a legtetején megyek el mellettük, mire megkérdezik, hogy meddig tart ez a meredek? Lehet, hogy antiszociális volt a válaszom? Ugyanis azt találtam mondani, hogy az aljáig :) Végül is addig tart, és a kérdés nem az volt hogy milyen hosszú... vagy nem...?
A Határ-nyeregben erőt ad az a tény, hogy csak egy hegy van előttem az 50km-hez, úgyhogy egyenletes jó tempót diktálva megyek fölfelé. A túloldalon ismerősök érkeznek, beszélgetünk egy picit, aztán berobogok a célba: 12:02. Nagyon nem tetszik, de ez van...
Először áthaladó bélyegzést kérek a lapomra, aztán 1-2 zsíroskenyér elfogyasztása után úgy döntök, hogy mégsem megyek tovább - elég volt...
Megkapom a második teljesítésre járó kitűzőt, a négytojásos Tojás Sárgája kitűző mellé, illetve az oklevelet. A Négylevelűre invitáló papírt visszaadom - mondván, hogy úgyis ott leszek rendezni :)

Korábbi teljesítések: 2009 (18km), 2010 (70km), 2011 (50km)

<- előző túra

következő túra ->