Egészen pontosan 9:00-ra érek a rajtba (pontosabban ekkor állítom le az autót a parkolóban); olvadás után, elég locspocs/sáros terepre kell készülni, de a kamáslit "majd" felkiáltással bevágom a hátizsákba.
A síház előtt Panni jön szembe, köszönünk, ő elrobog, én meg gyorsan benevezek - a négy szín mozgalomba is - és nekivágok.
A rét alatt a széles gyalogút csúszós, úgyhogy itt-ott mellette próbálok előretörni - ettől persze az útvonalkövetés fontos, de fenékre ülni nem szeretnék rögtön az elején...
Tündér-sziklánál pont, aztán továbbkocogok - már elég sáros vagyok, úgyhogy a kamásli marad a zsákban :) Beérem Tibetet, beszélgetünk, gyorsan kopik a táv, bár a Battai-lépcső nem annyira, de azért leküzdjük azt is.
Apáthy-sziklánál rövid szusszanás, majd picivel később, a buszforduló fölött ismét: az Árpád-kilátó helyett ide települt a pont. Kapunk egy szelet csokit (csak tippelem, hogy az egykoron vadász szeletnek nevezett édességről van szó, mert zacskós csomagolásból osztják), aztán az emelkedőn elköszönök Tibettől, és pörgősen felkapaszkodok a kilátóig.
Cserfes tömeg, úgyhogy balra tartva megyek tovább a tocsogós-sáros gyalogúton. Azon töprengek, hogy ha eddig ilyen "fincsi" saras volt, akkor mi lesz később?
Persze sok időm nincs ezen törpölni, a jelzést követve nemsokára a Hármashatárhegyi utat keresztezem, utána pedig a Z- Z+ kereszteződéshez kell leereszkedni... Itt kijelenthetem, hogy a túrán eddig sehol sem csúszott a terep. Legalábbis ehhez a részhez képest :-D Persze ezt már megszoktam, úgyhogy némi avartaposós, út melletti óvatoskodással teljesen jól és sárbacsücsülés nélkül sikerül abszolválni.
Innen Virágos-nyeregig Anitával beszélgetve telik az idő, meg fogy a táv, de legalább tempósan haladunk, annak ellenére, hogy itt-ott azért fotózni is megállok.
Pannit látom indulni a ponttól, úgyhogy egy futó bélyegzés után elbúcsúzom alkalmi túratársamtól, és nekivágok a hétvégi kertek közötti földútnak, ahol aztán utol is érem Pannit és Tökit, a kutyát. Ők a hosszabb távot választották mára, nekem elég lesz Solymárig; pláne, hogy utána még fel kell buszoznom Normafához az autóért.
Mondhatni eseménytelen utunk van addig, amíg a jelzés ki nem ér az erdő szélére... A szántóföldön nincs út, csak sár, többen konstatálva az állapotokat visszafordulnak, és Z+-on, majd jobbra, a Szarkavár alá érkező földúton kerülnek. Mi nekivágunk, bár én inkább maradok az erdőben, ameddig csak lehet.
A nyílt részen aztán kapjuk az erős és hűvös szelet, de aztán gyorsan elérjük a jól ismert tényleg sáros bevágást a Vár mellett. Páran, akik a Szarkavárhoz jöttek Solymár felől furcsán nézik,a hogy felnőtt normális (vagy annak tűnő) emberek tapicskolnak lefelé a bokáig érő sárban, de minket speciel nem érdekel :-)
Aztán a szántóföld közepén haladó út mellett egy hófoltban alaposan összevizezem a cipőmet - jó, persze, a rátapadt sárból is jócskán fogy közben, úgyhogy talán felszállhatok majd a buszra a célban :-)
Az ismerős útvonalon, a célnak helyt adó szokásos kocsmáig tart számomra a mai túra, bár Panni invitál, hogy nagykovácsiig menjek vele, de mára tényleg elég volt ennyi, úgyhogy elbúcsúzunk - mire átveszem a díjazást, addigra ő már tovább is indult.
Sajnos buszjegyet (világvégén túl vagyunk, hétvégi kora délutánon, ezt ne felejtsük el!) venni lehetetlen, és nem is hoztam magammal, így a jószerencsében bízva szállok fel a buszra, ahol Anitával találkozom - mint kiderült, ő is elkerülte a szántóföldi szakaszt, és ott előzött meg minket.
Maga a túra szép útvonalon halad, a szinte kötelező elemévé vált sárral együtt is kellemesen átmozgatott - remélem azért, hogy a Tojás talajviszonyok tekintetében jobb lesz - vagy ha nem, akkor legalább a kamáslit fel fogom venni, még az elején :-D
