A Zongor 45-ön hallottam ennek a túrának a tervéről, akkor elhatároztam, hogy ha csak valami komoly egészségügyi gond közbe nem jön, akkor családilag eljövünk, és begyűjtjük a mikuláscsomagokat :-)
Ehhez persze előnevezésre is szükség volt, néhány kattintás, és ezt is letudtam, így már csak várni kellett a túra napját.

Reggel tehát családilag felkerekedtünk, Szépjuhászné környékén kerestünk parkolóhelyet, majd megpróbáltunk nevezni az idei Monoton Minimaratonról is ismert büfében... A messze kint kanyargó sor nem csak lassúnak tűnt - az is volt... Bőven volt idő wc-re menni, szerelvényt igazítani, amíg be nem értünk a fedett részre.
Itt kiderült, hogy két sor kéne, hogy legyen - feliratok, külön jelzés nélkül nem igazán derült ki, hogy melyik asztalhoz kell az előnevezetteknek állni, de azért csak rátaláltam... Szegény rajtoltatók... Az előnevezettek névsora kinyomtatva előttük - talán ha 6 pontos betűkkel, egy példányban, amiről kézzel másolták a neveket az igazolólapokra, plusz természetesen a nevezési díjakat is kezelték. Nesze neked előnevezés - ha helyben töltöttem volna nevezési lapot ki, fele ennyi ideig tartott volna az egész. No mindegy, nagy nehezen csak sikerült útnak indulni.
Az útvonal rém egyszerű: S-P-Z+KcP-, a terep illendően télies, havas, itt-ott csúszkálós, de jól járható.
Kényelmes tempóban haladtunk, Virágvölgy után némi frissítés is belefért az időnkbe, közel a P- jobbos letéréséhez, ahol nem, hogy az irányjelző táblák, de még az oszlopra festett jelzések sincsenek meg. Aki nem ismeri ezt a helyet, az a Meredek-csúcs megkerülésével könnyen a Csacsi-réten találhatja magát...
Innen "lecsorogtunk" Makkosmáriáig, pici szusszanás, majd irány a túra egyetlen hosszabb kaptatója: Z+ egészen Normafáig.
Normafánál rövid kétbetűs kitérő :) a várakozás közben megörökítem az erdő fohászát - sajnos vannak, akik nem tudnak olvasni (se), és randán összefújták... Ezt teszi a "civilizáció" (vagy inkább a város?) közelsége...
Ahogy a jelzés mutatja, lerobogunk az Anna kápolna felé - nagyon kellemetlen, hideg szél fúj ezen a nyílt szakaszon, de megyünk, amerre kell :)
Később is támad a hideg szél, de a jobbkés felől feltáruló panoráma kárpótol érte, igaz, szaporán szedjük a lábunkat, gyakorlatilag a Libegő felső végénél lévő parkolóig. Itt a bélyegzés mellé egy-egy Horalky jár, illetve tipp, hogy ha úgy gondoljuk, mehetünk a járdán, nem kell a lépcsőn felkapaszkodni a János-hegy csúcsára.
Nekem mindegy, a gyerkőcök a lépcsőt választják, úgyhogy lépcsőzünk a csúcsig.
A kilátót kihagyjuk, az időjárás sem kedvez, no meg az idő is fogy, bár már csak lefelé kell menni, de a havas terep itt-ott tréfából csúszós szakaszokat is hozhat, úgyhogy óvatosságra intem a lányokat - rohanni nem kell, ha nem jön közbe semmi, akkor kényelmesen beérünk szintidőn belül.

Így is lesz, minden gond nélkül elérjük a túra elejéről (is) ismerős szakaszt, besétálunk a célba, ahol az oklevél és kitűző mellé a megígért mikuláscsomagot is megkapjuk.

Az ötlet, hogy mikulás környékén legyen a Budai-hegységben is családi, kisgyerekes "Mikulás" túra, nagyon jó, köszönet érte. Az útvonal egyszerű, kényelmesen teljesíthető, és út közben is van lehetőség egy picit melegedni Normafánál, ami azért nem utolsó szempont gyerekkel túrázók számára. Ha a nevezés/indítás környékén látott enyhén kaotikus állapotot sikerül jövőre elkerülni, akkor egy nagyon jó séta lehet belőle.

Szomorkás őszi reggellel indult a nap, de ez a túra nem maradhat ki az éves programból - úgy a megemlékezés, mint a rendezés, no meg az ilyenkor ősz derekán festői színekben pompázó erdő miatt.
Nem is maradt ki, reggel Gabival együtt mentünk a rajtba - neki a Budapest Kupa okán volt "kötelező" gyaloglat.
Napnyugta négy után nem sokkal, úgyhogy igyekezni kéne, hiszen tavaly a vége majdnem lámpagyújtós, nyögvenyelős-kínlódós lett - idén ezt mindenképp el akartam kerülni. Bő hét óránk volt még addig, úgyhogy kényelmesen megoldhatónak tűnt a feladat.
Ismerősök üdvözlése, gyors nevezés, aztán nekivágtunk a jól ismert P- jelzésnek. A hűvöskés levegő ellenére egész hamar "üzemmeleg" lett a motor, úgyhogy az első pontra gyorsan megérkeztünk - majd robogtunk is tovább.
Az aszfaltos utat elérve ki tudja hanyadszorra gondoltam arra, hogy vajon meddig vezet még itt, a szinte útpadka nélküli kanyar külső ívén a jelzés... Amíg valakit el nem üt egy autó?
Aztán szerencsésen megérkeztünk a Fekete-fej lábához - a szokásos módi következett: mindenki saját tempóban fölfelé, és fent megvárjuk egymást.
Ebből az irányból jóval több szintet kell legyőzni a csúcsig, mint a túloldalról, de azért ha fújtatva is, sikerült egy nekirugaszkodással felérni.
A ponton csoki járt a bélyegzés mellé, kényelmesen elfogyasztottam a sajátomat, aztán amikor Gabi is felért, pici szusszanás után indultunk is tovább - a változatosság kedvéért meredeken lefelé :)
A P- P+ elágazásban szalag, jobbra, Adyliget felé kanyarodunk a kényelmes ösvényen, aztán jelzést követve egy határkő mellett aszfalt kerül a talpunk alá.
Gyors számvetés: Hárs-hegy oldala - pipa. Fekete-fej - pipa. Ez eddig kettő, és még van előttünk az utolsó "sunyi hosszúval" együtt nagyjából hat vagy hét kaptató.
Átmegyünk a Nagykovácsi úton, ránézek egy utcanév táblára "Külföldi utca"... Ja, nem Kútföldi :-D Enyhén emelkedik az út előttünk, aztán a kereszt után balra fordulva már nem-annyira-enyhén, egészen a szép nevű Hosszú-erdő-hegy oldaláig, ahonnan szép panoráma tárul a szemünk elé; fel is hívom Gabi figyelmét a Kálvária tetején látható keresztekre... Igen, oda is fel fogunk menni :)
Őszi színekben pompázik az erdő, picit talán lemaradva a naptárhoz képest, de ez legyen a legkisebb probléma - és különben is, majd behozza gyorsan a lemaradást a természet.
A Remete-szurdokban nem csobog a patak, érezhetően pihenőre tér a természet... Mi persze nem pihenünk, csak "rákészülünk" a kikapaszkodásra, hiszen a K- jelzés kellemes emelkedővel jut ki a völgyből. Ezt bottal segítve saját tempóban tudjuk le - fönt aztán nagyobb pihenő következik - ráfér a felsőruházatra némi átrendezés: hűvösebb időre számítottunk.
Kellemes őszi napsütésben mentünk tovább, a Remete-hegy tetején futó széles, kényelmes ösvényen.
Tervek szerint idén még fogok erre járni, hiszen az OKT 60 mozgalom teljesítése is a célok között szerepel - jó kérdés persze, hogy mikor lesz rá egy szabad hétvégém...?
Aztán persze jött a nem túl meredek ereszkedés Budaliget felé a K+ jelzésen - némi aszfalt, jelzés egy oszlopon, két telek között a "kertek alatti" ösvényen máris a Jegenye-völgybe értünk.
A sárga jelzés ismerős, tempósan robogunk le a benzinkútig - nagyjából délidő van, a reggeli kávé is elmaradt, úgyhogy most pótolom - rövid pillantás az órára: bőven belefér a szintidőbe.
Az Alsó-jegenye-völgy hozza a szokásos formát: jó néhány töklámpa vigyorgott/vicsorgott az ismerős ösvény mentén.
A völgy végétől aztán elkezdődött a túra talán leghosszabb emelkedője - ennek is saját tempóban vágunk neki, egy tisztásnál megvárom Gabit, biztatom, hogy a Kálváriáig már csak annyi szint van hátra, mint amennyit a völgytől idáig megtettünk :)
A pihentetően kényelmes, lankás szakasz után persze jön a durva emelkedés, de a nyílt terep adta panoráma -bár ködös, párás volt a levegő- megérte a húzós kapaszkodást.
Az utolsó sziklás szakasz előtt megvárom Gabit, a pontra már egyszerre érkezünk. A hivatalos dolgok (bélyegzés, műzliszleet) után/közben jót beszélgetünk Gerivel - szóba kerül sok minden, de azért a túrázás van a középpontban :)
A "nehezén" nagyjából túl vagyunk, úgyhogy a Virágos-nyeregig hullámvasutazó szakaszt gyorsan letudjuk - a Vihar-hegy előtt azért megállunk frissíteni egy picit.
Ezen az emelkedőn kényelmesen felcammogok, egy szusszanásnyi idő után Gabi is felér, aztán a túloldalon lefelé előreküld - nem kell kétszer mondani, igyekszem gyorsan letudni ezt a "nemszeretem" le-föl szakaszt.
A Hármas-Határ-Hegyre fölfelé tényleg majdnem az utolsó emelkedőt is letudjuk :-) úgyhogy egy rövid pihenő itt is belefér, pláne, hogy pont is van :)
A Kc jelzésen indulunk tempósan lefelé.
S- meredeken lefelé, szlalomozok rendesen, aztán félúton bevárom Gabit, aki egyre bátrabban veszi a kellemetlenebb szakaszokat is.
Lent pici bizonytalanság után megvan a kék sáv, enyhén, de hosszan emelkedünk, közben ránk vicsorog egy K- jelzés, de nem ijedünk meg tőle :-D
Az Árpád-kilátónál ismét ep, megkapjuk az utolsó bélyegzést az útvonalon, és megyünk is tovább.
Apáthy-szikla, lépcső, aszfalt, lépcső, aszfalt, Nagyhíd, aszfalt fölfelé - "csak érjünk már be" érzés - gondolom, a sok beton miatt...
Kunkor balra, Szerb Antal utca, emelkedik, Széher út - az is, sorompó, földút, már nem sok van, de a fenébe is, emelkedő...
Azért ennyire nem volt nyögvenyelős a vége, Gabi is prímán viselte ezt az részt is, úgyhogy a tavalyi teljesítéshez képest negyed órával hamarabb, és jóval kevésbé csoffadtan értünk be a célba.



Korábbi teljesítések: 2007, 2008, 2009, 2010, 2011

<- előző túra

következő túra ->

Igazi őszi időben kerekedtünk fel családilag erre a rettenetesen nehéz és hosszú, ráadásul totálisan ismeretlen terepen rendezett gyaloglatra, felkészülve arra az eshetőségre is, hogy rommá ázunk - mert az őszi égbolt bizony elég ocsmányul nézett ki.
A Ságvári liget, akarom mondani Szépjuhászné állomás épületében található büfé volt a rajt/cél helyszíne, ráadásul az útvonal is több helyen módosult a korábbi évekhez képest, úgyhogy tényleg elmondható hogy szinte egy új túra született ezen a napon - ezt a monotóniát megtörő változást persze jól ellensúlyozta a monoton szürke őszi időjárás...
Szóval (és tettel, no meg írásban) beneveztünk, elindultunk, itt-ott pocsolyákat kerülgetve a Zc jelzést követve kutyagoltunk egy keveset, sok-sok ismerős túratárs süvített, robogott, kocogott, gyalogolt, vánszorgott el mellettünk :-D Na jó, ez utóbbi túlzás volt, maradjunk annyiban, hogy alaposan kiélveztük az őszi erdő illatát és a friss levegőt :)
A Kis-Hárs-Hegy kilátóját kihagytuk, a nyirkos-nyálkás időben elég csúszósnak nézett ki (és az is volt) a kilátó - no meg a köd miatt úgysem láttunk volna semmit sem :-(
A Nagy-Hárs-Hegyre vezető széles, sziklás, majd meredekebben emelkedő kényelmes gyalogúton már egy szem pocsolya sem volt, így ott már tempósan haladtunk fölfelé - egészen a Báthori-barlang bejárata melletti kaptatóig.
Mivel a bejárat fölötti szikla is csúszós volt (alapból vizes, ráadásul az arra járók cipellőjétől sáros is), így szabályos útvonalkövető módra a fahíd felé küzdöttük le ezt az akadályt, teljes sikerrel.
Néhány kanyar után a Kaán Károly kilátónál várt ránk a következő ep. ahol a pontőrök, saját dolgukat megkönnyítendő, átengedték a lányaimnak a pecsételést :-D
A kilátóba itt sem mentünk föl, hiszen ködöt már láttunk, és hogy ezért még lépcsőt is másszunk, az picit fölöslegesnek tűnt.
Lefelé természetesen szigorúan a jelzést követve indultunk el, egy csoportkép a kanyarban, aztán a közel szintes szakaszon tempós sétája után a meredekbe váltó részen picit visszafogtam a csajokat - kár lett volna ilyen közel a célhoz összesározni magukat.
A legvégére azért jutott egy pici izgalom, hiszen az utolsó néhány méteren az eső is elkezdett cseperegni, de az esőkabátra igazából már nem volt szükség.
A célban kismackó piskótaszelet járt a gyerkőcöknek, a nagyoknak meg műzliszelet - az oklevél+kitűző, illetve a saját bögrébe kapható tea mellé.
Ebben a ramaty időben, gondolva arra is, hogy közeleg a Piros 50B (amire végül nem mentem, de az egy másik történet...) nem igazán volt kedvem nekem sem többet menni, úgyhogy az ellátmány betermelése után haza indultunk - a rajt/cél számára helyet adó büfé előterében lévő mozaik megörökítése után :).


Korábbi teljesítések: 2007, 2008, 2009 (fél), 2010 (fél), 2010 (mini), 2011, 2011 (mini)

<- előző túra

következő túra ->

Idén ismét az Éger-völgy volt tervezve, hiszen az MVTE-éremhez kell, és a Mecsek is nagyon szép - de Budapesttől igen-igen messze esik... Szállást megszerveztem időben, telekocsit is próbáltam összehozni, de a 22-én délutáni/esti leutazásra csak nem akadt társaság, úgyhogy nem maradt más hátra, mint lemondani a Mecsekről (meg az éremről), és Szomoron levezetni a heveny túrahiányomat :-)

Esős időről volt szó még előző este is, így arra készültem, hogy reggel, a rajtban döntöm el, hogy normál, vagy extra távon szeretnék ázni :) Jelentem a meteorológusok (ismét) mellényúltak: príma időben sétálhattunk egy jót, de kezdjük az elején...
A rajtidő legvégére sikerült Normafához megérkezni, aztán döntöttem: extra adagot kérek a mai napra - igaz, ez az "extra" adag a kiírás szerint is csak 29km, kellemes, 1000m-nyi szinttel megspékelve.

Az aszfaltkedvelő kirándulókkal ellentétben a kék körtúra jelzésen indultam el, lefelé a zöld sávval fonódva, majd az Anna kápolnától visszakapaszkodva az aszfaltcsík mellett futó sétaútra.

Két pogácsa van nálam, azt rágcsálom épp, amikor utolérek egy normál távon indult túratársat - kellemesen csevegve jobban telik az idő, bár az is igaz, hogy egyébként is jó tempóban gyalogolunk.
Az Erzsébet-kilátónál lent, egy padon őrizték a pontot, úgyhogy mi sem másztuk meg a kilátót, hanem robogtunk lefelé a piros sáv jelzést követve.
A népsűrűség egyre nőtt, a Hárs-hegyen kifejezetten sokan voltak, főleg természetben ritkán járó, ezért ott viselkedni nem nagyon tudó fiatalok jelentős számossággal bíró hordái: zaj, pia, bagó... A sárga sáv jelzésre váltva fel a Hárs-hegy tetejére - valakik silabizálják mögöttünk a saját rendezvényükre kapott kérdést: "emberkéz alkotta tárgyból hány darab van a kanyarnál?" (vagy valami ilyesmi...) Gondolom, a négy beton támasztékra gondolt a kérdés kiagyalója :-)
Nekünk a kilátóban kell keresni a pontot, felmegyünk, pecsét, a legfelső szintre is felmászunk, aztán irány vissza, mert nagy a forgalom.
A Kis-Hárs-hegy kilátója a változatosság kedvéért kimarad, csak az asztalnál gyűjtjük be a következő bélyegzést, és már megyünk is.
Sárga sáv jobbra, majd zöld körtúra jelzés balra, piros sáv jobbra... Ismerős terep, nem kell a térképet nézegetni.
A Fekete-fej lihegős, persze, egyéni tempó, fent ismerősök pecsételnek, alkalmi túratársamat megvárom, és együtt indulunk lefelé. A felfelé lihegős, lefelé tipegős Fekete-fej megmászása természetesen megérte, hiszen a túloldalon a kedvencem várt - nem, nem az "ellenőrzőpont" a helyes tipp, hanem a Horalky - a háromból (csokis, mogyorós, tejes) az utóbbi jutott; mindegy, mindet szeretem :-D

Innen szólóban indulok a Vadaspark felé, közben a balról érkező, párhuzamos földútra visszasétálok picit, hiszen nagyon szép panoráma tárul itt az ember elé, szinte minden lényegesebb vagy ismertebb Budai hegy látszik.

A Vadasparkban is sokan voltak (az Extrán külön belépődíj fizetése nélkül azt is megnézhettük, a szintidőbe belefért), így a komolyabb nézelődés most kimaradt - a pont természetesen a kilátóban volt, úgyhogy onnan is szétnéztem, no meg azért egy-két nagyvadat is megszemléltem.
Egy rövid oda-vissza szakasz után, egy nem túl széles völgyben balra, át a kerítésen, és végre-végre csend és nyugalom...

Fiatalokat érek be, térképet néznek, együtt indulunk tovább. A jelzés jól követhető, egy nagyobb tisztás sarkához kikapaszkodunk a mélyútból és körülnézünk - ezt is lehetett látni a Vadasparkban lévő kilátóból - aztán jobbra, fölfelé tart az út, zöld négyzet a helyes irány, bár az eddig követett zöld+ jelzés is oda visz, de ez szerintem kényelmesebb.

Jobbra dagonya, kényelmes murvás út, majd szemből érkezik a korábban is látott z+, mi itt a kerítés sarkánál lévő létrát célozzuk meg, és a jelzetlen, de jól követhető, szinte nyíl egyenes úton megyünk a katonasírok felé.
A katonasírok mellett telepedett le egy társaság, úgyhogy nem állunk meg, csak a picit távolabb lévő ellenőrzőponton, de ott is csak egy bélyegzés erejéig :) Itt már egy másik z+ jelzést lehet követni a Tarnai-pihenő fölötti elágazásig - a fiatalok azt választják, én nekilátok megkeresni a Szarvas-árkon átvezető ösvényt.

Magasles az irtás sarkánál, tuhu szerint út vezet befelé - maradjunk annyiban, hogy át lehet vágni az irtáson, a tuhu-n berajzolt "utat" követve - a Szarvas-árok kényelmesen járható, a túloldalon az a néhány méternyi bozótharc meg a móka része :-D
A dózerúton jobbra fordulok - tavalyról tudom, hogy a bal kézre eső bozótost nem érdemes megtámadni - annál sűrűbb :-)
Ketten jönnek szemből - benézték az elágazást, szerencséjük van, nem jöttek sokat pluszban.

Az elágazás után fölfelé picit rákapcsolok - a fiatal páros,a kik a jelzést követve az úton jöttek végig, itt van előttem :-)
Ők a Tarnai-pihenőnél megállnak falatozni, én a pecsételést és egy rövid nézelődést követően tovább indulok.
A Csergezán Pál kilátó ebből az irányból is "cseles" - csak amikor nagyon közel ér hozzá az ember, akkor tűnik fel a felső része a fák koronája fölött, hogy aztán pillanatok múlva teljes valóságában ott magasodjon az ember előtt.

A pontőr lent, a látvány fent, úgyhogy azt a 100 lépcsőt megmászom (azért is jöttem, nem?), körbenézek fentről - az idő príma, esőnek nyoma sem volt eddig, és nem is úgy néz ki, mintha esni akarna - ennyit az időjóslásról :)

Innen már "csak" le kell sétálni Nagykovácsiba... Mennék én tempósabban,d e ha már itt van a Sisakvirág tanösvény akkor a tájékoztató táblákat érdemes megnézni, elolvasgatni. Ráadásul az erdő is nagyon szép - most szerencsére bőven van idő a természet szépségeit is élvezni.

Ez a lefelé vezető út, majd pedig a Nagykovácsiig tartó irtás szélén, az összeboruló fiatal fácskák alatt futó ösvény mindig is tetszett nekem, most sincs ez másképp, úgyhogy picit belassulok, és élvezem az őszi erdőt.
Aztán elérkezik a zöld sáv jelzés és a széles, majdnem egyenes út Nagykovácsi felé; sorompó, parkoló, szemeteszsákok...

A településre beérve egy kevés aszfaltkoptatás után feltűnik a cél: Cartographia zászló, Horalky molinó - végül is nélkülük nem, vagy nem ennyiért (800, illetve Budapest kupa kedvezménnyel 750Ft/fő) jött volna létre ez a príma gyaloglat.

A célban a szokásos "sehova be nem férő" szolidan szép oklevél és kitűző (sajnos az idei extrás elfogyott, de a simából is választhattam) mellett egy nagy tányér gulyásleves is jár minden résztvevőnek.

Jól kitalált, szép útvonal, a nevezési díjhoz képest bőséges ellátás, színes, térképes itiner (szöveges leírás nélkül, de a térkép alapján teljesen jól követhető az útvonal szerintem)... Az extrában ráadásul a Vadasparkban is körül lehet nézni, úgyhogy mindenképp javasolható bárkinek, aki szeret az őszi erdőben kirándulni.

Korábbi teljesítések: 2008, 2009, 2010, 2011

<- előző túra

következő túra ->

Ez az egyik olyan túra, amin 2007 óta minden évben ott voltam, ráadásul az utóbbi két alkalommal sepertem a hosszú távot, úgyhogy természetes volt, hogy idén is ott leszek.
Rövid egyeztetés után 8:20-kor nekivágok - időterv szerint délben kell a Király-kútnál lennem.
Addig persze Pomázon is végig sétálok egy jót - egy reklámtábla: Női fitness - férfiaknak is, meg egy szimpla kresz-tábla, ami szerint félig a vízben megállni tilos :-D
Az emlékmű után elbúcsúzom a főúttól, és a jól ismert kis utcákon tartok a Kő-hegy felé. Utolérek néhány, rövidebb távon indult túratársat, kellemes beszélgetéssel telik az idő.
Pomáz szélén egy irtásban néhány négylábú legel ezen a szép reggelen - bár esőt mondott mára a meteorológia, nem úgy néz ki, hogy a fejünkre rogyna az ég - ezt majd csak délután lehet biztosan tudni, addig viszont van még néhány kilométer előttem :-)
Elsőként az újonnan festett Z- jelzést nézzük meg: a vízmosásban halad, nem a mellette lévő úton - oda egy most még jó állapotú lépcsőn kapaszkodunk ki. No, ezt a változtatást majd fel kell tölteni a turistautak.hu -ra, aztán valaki csak berajzolja... (Így is lett, másnap már a térképen volt a módosítás.)
A Petőfi-pihenőnél szusszanásnyi megállás: a panoráma csodás, a köd, ahogy az ősszel "illik" megáll a völgyekben...


Pici nézelődés, aztán robogás a Kő-hegyi turistaházig, ahol nagyon finom, forró tea vár a résztvevőkre. Iszom egy pohárral, majd még egyel (nem fogom rá a nyuszira...), aztán megyek tovább, nem lenne jó, ha sokat "túlórázna" a két utolsó (Dömös, illetve Pilismarót) pont.
A Vasas-szakadéknál most két idősebb hölgy várja a túrázókat a pecséttel, váltunk pár szót, aztán innen is tovább indulok a jól ismert úton, Lajos-forrás felé.
A forrásnál ismerős pecsétel, meg szőlőcukorral és nápolyival kínál - mi még fogunk találkozni ma, ha minden jól megy, ő megy a pilismaróti pontőrt "begyűjteni" :-)
Itt is áll (még) az egykori turistaház - a kérdés az, hogy meddig :( Az állapota egyre romlik, nyereséges üzemeltetésére esély sincs(?) Vagy csak jelentkező hiányzik? nem tudni, az tény, hogy egyre rosszabb az állapota...
A ház mellett a letérést több szalag is jelzi - ezt még nem kell begyűjtenem, úgyhogy a magas fűben/gazban futó ösvényen roboghatok enyhén lefelé.
Pici emelkedő, aztán több helyen is csodás kilátás a Dömör-kapu fölötti gerincről a völgyre. Az erdő még inkább zöld, mint őszies színeket mutat, bár azért láthatóan ősz van már.
Dömörkapu előtt a keskeny lefelé vezető lépcsős ösvényen gyerekekkel sétálnak előttem - 25-ös távon túráznak, le a kalappal a gyerkőcök előtt!
A ponton almát és nagyon.nagyon fincsi csokigolyót kapok - bőven van itt is az ellátmányból, úgyhogy almából duplázok :-)
Pici aszfalt, egy kutyás társasághoz csatlakozom - a kutya pontosan ott megy le balra az aszfaltcsíkról, ahol kell - lehet, hogy ismeri az utat?
A patakátkelésnél nem várom be az alkalmi túratársakat, hiszen sietnem kell - ami ezen a túrán nem könnyű, hiszen nagyon szép a táj, könnyű a terep, de azért jó lenne nagyjából időben érni a pontokra...
Az egyik helyen azért megállok: egy nagy kőre érdekes dolgokat raktak ki kisebb kövekből - nekem speciel tetszik :-)
A Lenkó-emlékmű után a hídnak csak hűlt helye van meg - gondot nem jelent, jobbra tőle kényelmesen át lehet kelni a patakon.
Az erdészházhoz kiérve immáron ismét balra kell tartani a régi-új kék sáv jelzésen a sikárosi pont felé. Jó ide eljönni... Meseszép rét, szinte emberkéz alkotta dolgok nélkül: csend, nyugalom, jó levegő...
Ezt tényleg látni kell... Lassan azért tovább indulok, a rét után balról elektromos kerítés a frissen cseperedő erdő védelmében, majd a jól ismert elágazásban balra fordulok, és némi hullámvasút-jellegű erdei út után megérkezek Király-kúthoz. Késtem kb. húsz percet, úgyhogy a bélyegzés+csoki után tovarobogok az eddig is követett erdőgazdasági úton.
Eszembe jut, hogy többször sikerült rossz helyen kijutnom az aszfaltútra, úgyhogy most jobban odafigyelek: Bingo! A jelzés enyhén balra tart egy helyen, és elhagyja az utat egy ösvény kedvéért :-) Akkor ez is pipa, roboghatok lefelé a Szőke-forrás völgyében...
Itt azért nem teljesen futóbarát a terep, bár jó lenne szaporázni a lépéseimet, hiszen Dömös már biztosan túlórázni fog :-(
A völgy másik oldalán hosszan ki van vágva az erdő, csak néhány hagyásfa tartja a meredek hegyoldalt. A jelzés kikapaszkodik a dózerútra, majd vissza -itt a leírás szerint lehet a dózerúton is tovább menni- mivel az előttem haladónak legalább negyed óra előnye van, így balra tartok, és a völgyben futó jelzést követve érek le a hídig, ahol jobbról érkezik a dózerút - pár percet várok a biztonság kedvéért - frissítek is köben, nem jön senki, úgyhogy robogok tovább lefelé.
Rövid idő után ismét elhagyom a dózerutat - szépen mutatja a jelzés, hogy hol kell a patakmederhez lemenni - kidőlt fák vannak ugyan, de aránylag könnyen letudható ez a szakasz is.
Pihenőhely balra, nő a forgalom - közeledik Dömös, de előtte még a Szentfa-kápolnánál szusszanok egyet  - itt ahogy a jelzés mutatja, jobbra felmegyek az oldalba, aztán a kényelmes sétaúton kocogósra fogom a tempót - forgalom itt épp nincs, terep príma, néhány ér csordogál keresztül az úton - jól esik ez a pici kocogás.
Dömösre a házak közé beérve már figyelni kel, hiszen itt, ha van szalag, az nekem kell begyűjtenem - a korábban látott "elcsavart" fejű kék kútnak már hiányzik a feje - az elágazás után viszont nem hiányzik a szalag, úgyhogy lassítok, és szedem szorgalmasan. Felfedezek egy -szerintem- rossz helyen lévő P- jelzést, mindegy, majd otthon megnézem, csinálni úgysem tudok vele semmit, ellenben a leszedett szalagok csak gyűlnek :-)
A Duna-parton a szokott helyen ott a pont, zsíroskenyér, csalamádé, pezsgőtabletta, illetve az elmaradhatatlan házi sütemény - méteres kalács képében. Mintha tudnák, hogy az egyik nagy kedvencem - pláne, ha ilyen finomra készítik :-D
Kajálás után persze nehéz elindulni, de menni kell - az eddig begyűjtött szalagokat leadom, és megyek tovább. Unalmasnak is lehetne nevezni eszt a szakaszt, de nem az. Jobbra a Duna, egy hajó csorog lefelé rajta, a túlparton sorra húznak el a tehervonatok a Börzsöny Dunában ázó lábára épített vasútvonalon - a folyónak ez a partja a túlpart szinte teljes ellentéteként nyugalmas, csendes, néhány horgásztól eltekintve teljesen kihalt.
Aztán szalagok. Sokan, sőt még többen... Ha nem nekem kéne összeszedni, azt mondanám, hogy prímán, a tájékozódáshoz bőségesen elegendő szalag lett kirakva. Most viszont azt látom, hogy sok :-) Szerencsére nincsenek extrém módon odacsomózva az ágakhoz/gazokhoz/oszlopokhoz, így aránylag könnyű leszedni mindet, de az idő azért megy vele.
Pilismaróton piszkálnak is, hogy a pont már rég bezárt, de azért kapok bélyegzést - és átveszik tőlem a nagy rakat szalagot, aztán mindenki indul a maga módján Dobogókőre: ők autóval, én meg gyalog - ki-ki vállalása szerint.
A túra "érdekes" része ez után következik: Hosszú-hegy, Szakó-hegy, Szakó-nyereg, Jász-hegy... Egyszóval egy rövid kivétellel fölfelé. A faluból nagyjából egyenesen vezet kifelé az aszfaltos út, egy darabon kerítés kíséri, aztán egy bozótos völgy balról, az aszfalton pedig egy megkopott jelzés mutatja, hogy a Z- jelzés balra bemegy egy jól járható, szépen emelkedő ösvényen. Innen tehát fölfelé...
Nincs mit tagadni, 2-3 alkalommal azért megálltam fölfelé, ez nem az a hely, ahol hipp-hopp felkocogok :-)
A Szakó-hegy piszok emelkedője előtt keresztezem a széles dózerutat, frissítés, aztán ezen az utolsó (előtti) kaptatón is felküzdöm magam... Megéri. Nagyon szép panoráma tárul az ember elé balra, a fák között -igaz, ezért a szépségért meg kell picit szenvedni :-)
Gyors ereszkedés a Szakó-nyeregbe, néhány esőcsepp riogat - nem lenne jó, ha most rogyna a fejemre az ég, úgyhogy megpróbálok tempósan felkapaszkodni... Ez még meredekebb, mint a Szakó-hegy az előbb... Fent leülök - vagy öregszem, vagy nem vagyok eléggé edzésben :)
Csoki, izó, ránézek a telefonomra: negyed hatra kényelmesen beérhetek a célba, de talán picit hamarabb is; ötre viszont esélytelen. Mindegy, megvárnak. Azt tervezem, hogy ha bejön balról a S-, akkor telefonálok. Érkezik a jelzés - csörög a telefonom :-) Oké, minden rendben.
A Rezső-kilátóba azért kimegyek, gyorsan körbenézek, aztán tempósan besétálok a célba - 17:10 van, úgyhogy nem kellett sokat várni rám.
A díjazás mellé van még a méteres kalácsból is egy szelet kifejezetten nekem (köszönöm!), de ezt már hazafelé, az autóban fogyasztom el.


Hiába a hatodik alkalom, a vége nem könnyű - pláne az után, hogy idén nem nagyon hajtottam magam, úgyhogy jövőre picit jobb erőnléttel kéne nekivágni - mert az, hogy jövök, az biztos.


Korábbi teljesítések: 2007, 2008, 2009, 2010, 2011

<- előző túra

következő túra ->

Még az év elején neveztem a "Négy szín" túramozgalomba, így aztán "kellett" egy kék teljesítménytúra is, úgyhogy nem volt más hátra, mint előre, és elkezdtem tervezni ezt a gyalogaltot. Nem körtúra, tömegközlekedés szempontjából sajnos majdnem "világvége"... A rajtidő persze igazodik ehhez, bőséges, de mindenképp autós megközelítéssel, és a célból "gyalog+busszal" tervezem a visszatérést hűséges négykerekűmhöz.

Családilag szerettünk volna egy jót kirándulni, hiszen a Budapest Kupához ez a rövid, bár iszonyatosan elcsépelt útvonalon haladó gyaloglat is jónak nézett ki - papíron. De csak úgy, a helyszínen egészen mást tapasztaltunk.

Papír a rajtban négyünknek csak egy darab A/5-ös lap jutott (egy rajtszámmal, tehát azt sem lehetett ebből tudni, hogy hányan neveztek be a túrára!), semmi más, és a túrán összesen ez volt, amit kaptunk.

Érdekes volt látni, hogy a célban a hosszabb távon indulóknak még volt kitűző, csak akik a családi távon indultak, azoknak nem. Ennek mondjuk lehetett az is az oka, hogy a normál géppapírra nyomtatott "Igazolás" is elfogyott már (ez lett volna emléklap/oklevél helyett) erre a távra, és egyszerűbbnek tűnt a majd a kitűzőkkel együtt postázni.
Ez a fecni a legbénább díjazás kategória első helyezését elvinné nálam, úgyhogy nem kértünk belőle, helyette a visszakért és kapott nevezési díjból a Gyermekvasúttal visszautaztunk Virágvölgy állomásig, és kaptak a gyerekek egy-egy gyerekvasutas kitűzőt. Nyugtával, ÁFÁ-val, haszonnal tokkal-vonóval -ha jól emlékszem- 280Ft/db áron.

Nagyon elcsépelt útvonal, gyakorlatilag nulla munkával és szolgáltatással... az év teljesítménytúrája listán - ha egyáltalán odafér - az utolsó helyet nálam biztosan megkapja, és nem rosszindulatból mondom, de azt remélem, hogy a jövő évi kupaprogramban való szerepeltetésétől a kiíró udvariasan eltekint.

Korábbi teljesítések -

<- előző túra

következő túra ->

Három évvel ezelőtt voltam ezen a túrán, kényelmes, egyszerű útvonal volt akkor is, meg a kiírás alapján most is, és a beszámolók alapján úgy tűnt, hogy a korábbi rendezések problémáit sikerül majd elkerülni.

Tavaly még EKF 10-nek hívták ezt a túrát - akkor is megcsináltuk, erre az évre is családi gyaloglatnak terveztem, aztán picit változott a dolog: Tündinek osztálykirándulás volt ezen a napon, úgyhogy őt reggel a sulinál rábíztuk az osztályfőnökére, és hármasban mentünk tovább Csillebércre.
A táboron kívül nagyjából nulla darab parkolóhely volt, úgyhogy 500 Ft-ért bent parkoltunk le.