Végre sikerült a téli meghüléses-taknyos időszak után találni egy könnyed, és elérhető sétát, amin a tejes családdal részt tudtunk venni. Öt kilométer, délig lehet indulni - tökéletes, még akkor is, ha a reggeli készülődés - amúgy kényelmes hétvégi módon sikerül. Gondoltam én...
Azért egy tankolás beiktatása meg egy apró technikai megállás után sikerült (majdnem) időben megérkezni a rajtba - szerencsére az iskola előtt pont volt egy parkolóhely, úgyhogy beálltam, és amíg a hölgyek készülődtek, addig a nevezést pikk-pakk el is intéztem.

Kellemes időben vágtunk neki a macskaköves utcának, aztán pedig a Kálváriára vezető lépcsősornak. Persze előbb a hídról alaposan meg kellett nézni a patakot is :-)
Minthogy "Dél-Börzsönyi kilátások" a túra címe, így aztán nem hagytuk ki a panoráma megcsodálását már az első 53m szint leküzdése közben sem :-))
Az országzászló és a kápolna megtekintése után folytattuk az emelkedést: itt-ott némi biztatás :) mellett szépen haladtunk fölfelé a kényelmes gyalogúton, ahol anno a NAHÁT-on jöttem lefelé.
Gyerkőcökkel persze nem áll az a jótanács, hogy emelkedőn fölfelé ne állj meg, így aztán hol inni, hol gombát nézni megálltunk - nomeg a tájban is lehetett gyönyörködni.
Az emelkedő vége előtt azért Jucit csak fel kellett kapnom - neki még szabad segítséget igénybe venni a túra teljesítéséhez :-) de a pont előtt keresztbe dőlt fa leküzdését már mindenki maga oldotta meg.
A bélyegzés után picit még feljebb mentünk, virágot, meg tájat nézegettünk, hogy aztán a So jelzés keskeny és itt-ott bizony sáros szerpentinjén ereszkedjünk le, az Ernő-forrásig.
A meredek hegyoldalon már-már valószerűtlen zöld szinekben pompázó moha lepi a fákat - bár fotóztam, de messze nem adja vissza a kép a valódi szineket...
A hölgykoszorú :) egészen jól vette ezt a sáros, meredek szakaszt - megmondom őszintén, amikor megláttam egy-két vízátfolyásos részt, én is gondolkodtam, hogy hogyan kéne nem el- vagy lecsúszni, úgyhogy le a kalappal előttük - a végére mindenkinek teszett a dolog, és ez a fontos, nem?
A forrásnál egy szusszanásnyi időre megálltunk, amíg a párom és a gyerkőcök frissítettek, én levadásztam a gcerno ládát - természetesen vigyázva a hóvirágokra.
Innen aztán egy lankás völgyben haladtunk lefelé - magyaráztam a nagyobbik lányomnak, hogy hogy alakult ki, meg hogy fönt keskenyebb, aztán lefelé szelidülve kiszélesedik a völgy, és a patak hova folyik...
Kellemes beszélgetéssel telt az idő tehát Zebegényig, ahol aztán aszfalt került a talpunk alá, majd a vasúti sinekkel párhuzamosan sétálva rövidesen elértük az iskolát, a túra célját.

A célban természetesen mindenki személyesen vehette át a szintidőn belüli teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt, és a névre szóló ideiglenes rendezvénykártyát is.
Közben persze sok ismerős érkezik a hosszabb távokról, egy-egy üdvözlésre igyekszem időt szakítani - azt, hogy milyen volta terep a többi távon, azt fölösleges megkérdezni: látszik :-)
A díjazás mellé kapott bónért cserébe mindenkinek jár a célvirsli, amit egy padra letelepedve fogyasztunk el.


Örülök ennek a családi kirándulásnak, annak meg még inkább, hogy kényelmesen, szintidőn belül sikerült teljesíteni - hiszen ettől is teljesítménytúra - és már tervezem, hogy mi is legyen a következő ilyen jellegű családi program.

Korábbi teljesítések: -

<- előző túra

következő túra ->