Aránylag gyengére sikerült felkészülés után pár nappal a túra előttre sikerült időpontot foglalni a sportkórházba a "nulladik" bélyegzés megszerzéséhez. A rajtidőből :) picit kicsúszva érkeztem, de aránylag gyorsan ment: labor, ekg, majd némi hallgatózás után megkaptam az orvosi igazolást a nevezési lapra.
A szombat reggelem viszont nem alakult ilyen jól, sajnos a finoman fogalmazva is baromi ritkán járó 204-es buszra vagy 40 percet kellett várnom... Igen, tavaly megnéztem előtte a menetrendet, idén meg nem...
Persze ezzel csak a korai rajt lehetősége úszott el, kényelmesen, pici sorakozás után gyorsan lehet nevezni (naná, hogy a tavalyi teljesítők listáját nézem meg először...),  sőt, még egy "kétbetűs" kitérőre is van bőven idő. Tavalyhoz képest nem sok dolgon változtattam a zsák tartalmát illetően: egy helyett két darab másfél literes gyümölcslé, meg picivel több gél került a zsákba - így a dorogi folyadékfeltöltésre vélhetően nem lesz szükség.
Aztán beállok a rajtnál várakozó sorba - sok az ismerős arc, jó érzés, itt ráadásul még mindenkinek őszinte a mosolya :-)
A Kevély felfelé most is alaposan átmozgat, igyekszem a tavalyi taktikát alkalmazni: tempósan menni, előzni, ha kell - ez be is jön, sikerül felvenni az utazósebességet.
A nyeregtől lefelé picit visszaveszek, kímélem a térdemet - bőven lesz még rá szükség ma... Larzenék futnak el mellettem (mire is jó az ajándékkötöző a zsákon...?), futtában kívánunk egymásnak jó utat.
Hosszúhegy előtt jóval Forrester érkezik, videózgat, megyünk a jelzést követve - itt az erdőművelés segített: elég sokan "tévednek rá" a murváról a jelzésre :-) Hosszúhegyen van kb. 10 perc lemaradásom tavalyhoz képest -ez nem lenne vészes, viszont a Kevélyen még csak öt volt, úgyhogy illene valamit csinálnom magammal :-)
A hosszúhegyi pont után jólesik a lejtő, meg a picikét magányos séta lent, a murvás út helyett a jelzést követve :-) Ez persze zavar, de nem teszem szóvá - több szempontból is fölösleges... sajnos.
A szerpentinhez vezető emelkedő szerencsére nem sáros, de azért jókedvem sincs tőle - fent ki is állok pihenni egy picit. Nem lesz ez így jó, ha már itt ilyet csinálok, de a kellemest a hasznossal összekötve frissítek.
A szerpentinen aztán nem állom meg, hogy ne szóljak be annak az apukának és a csemetéjének, akik levágják a kanyart... Tényleg kár, hogy nincs itt rendező, vagy nemzeti parkos illetékes... No mindegy.
Fent a tetőn már kellemes a séta, aztán elkezd cseperegni valami... Hogy eső-e, vagy csak kondenzáció a fák leveléről, teljesen mindegy, esőkabát elő, és menni tovább.

Pilisnyereg... sok sátor, csepereg valami - viszont pont a tavalyi időmmel érkezek, úgyhogy az időterv szempontjából nyugodtan indulhatok tovább.
A durva kőtörmelékkel felszórt utat többen -vérmérséklettől függő- kritikával illetjük: lehet, hogy az erdőgazdaság böhönc gépeinek nagyjából mindegy, de nekünk nagyon nem tetszik... Bár a sárnál talán jobb.
Kétágúhegy, aztán ereszkedés Kesztölcre. A kocsma hátsó udvarában egy kávét megiszok, aztán indulok tovább.
Pataporccal is összefutok - ma már nem először- úgyhogy kellemes csapatban megyünk Dorog felé. Ezen a szakaszon az akácfák meg a laza talaj miatt teljesen alföldi túra feelingem van - aztán persze Dorog után ez gyorsan elmúlik, hiszen a városban aszfalt, utána meg a Gete... A Gete, ahol sokszor hiheti azt az ember, hogy most aztán felért a tetőre, pedig...  Aztán egyszer csak tényleg feltűnik a csúcskereszt, az, aminél a pont van, úgyhogy lehet egy aprót szusszanni ebben a hőmérsékletet tekintve príma, a levegő nedvességtartalmát tekintve nem annyira kirándulóidőben :)
A K- lefeléjével kapcsolatban idén is tartom a tavalyi véleményemet a zergékről, bár most sikerül elcsúszás nélkül lejutni a völgyben futó szekérútig. No, innen már csak egy bucka :) és a Tokodiak vendégszeretetét élvezhetjük :)
A katlan most teljesen barátságos, felhős az ég, úgyhogy nem kozmálunk oda a vetés közötti földútra, ráadásul szerencsénk van, mert az erre járó quadosok és motorosok sem ütnek el senkit.
Aztán feltűnik a meredek lejtő, meg a távolban a Tokodi pincéket rejtő völgy.
A völgy bejáratánál nagyon szép tábla mutatja az irányt, megyek is a többiek után.
Picit sokan jártak már előttem - ahogy hallom 1300 körüli létszámról beszéltek - úgyhogy a harapnivaló erősen fogytán, de még jut - ráadásul egy borosgazda "panaszát" meghallva, hogy tán hiába hozta ki kóstolóba a borát kérek egy kóstolót :-)
Szép bor, bár a műanyag bögrémből azért nem az igazi, viszont jól esik - köszönöm!
A tavalyi évhez hasonlóan most is itt tartom az első hosszabb pihenőt: a helyiek zsíroskenyere és bora után egy croissant is lecsúszik - hiába no, régen volt a reggeli :-)
A kajálás után a futómű főjavítást is megejtem: nedves törlőkendő, szárazra törlés, zoknicsere, némi frissítő sportgél, és mintha kicserélték volna a lábaimat :-)
A bő húsz perces ücsörgés után persze nem könnyű elindulni, de menni kell, hiszen a féltáv is odébb van, addig meg egy izmos bucka is meghódításra vár :-)
Miután letudtam az emelkedőt, csak be kell gurulni az épp alaposan feltúrt Mogyorósbányára, aztán fordulok be szembe a tömeggel a Kakukkhoz vezető utcára.
Villámgyors bélyegzés, pici megingás, hogy tovább-e vagy sem, aztán persze, hogy tovább indulok... A kútnál megtöltöm az időközben kiürült másfél literes gyümölcsleves palackot, és átszerelek a másikra - a víz tartalékként kísér utamon.
Az Öreg-kő felé veszem az irányt a K-K+ elágazásban, nagyjából 11 órája jövök, úgyhogy idővel teljesen jól állok, erőnléttel sincs gond, bár már érzem, hogy küzdősebb lesz a vége...
Az Öreg-kő pihenőnél nincs pont, úgyhogy egy gyors irányváltással megcélozzuk Péliföldszentkeresztet.
A szántó sarkánál természetesen körbe, ahogy illik, nem visz magával a tömeg vonzása, bár ahogy látszik, eléggé alaposan ki van járva a rövidítés...
Pélin sokan pihennek, szusszannak picit - kerek 12 órája jövök (tavaly 12:10 volt itt az időm), és egy rövid fotómegállás után már megyek is tovább - természetesen a templom bejárata felé - nem meglepő módon egyedül, hiszen a focipálya felé nyitva van a kapu... Van, akinek szólok, hogy nem arra kéne, elindul a templom mellett, majd visszafordul...
Aztán az aszfalton, ahol már a focipálya felől érkezők is csatlakoznak, megjegyzem, hogy szép a bélyegzés a templom előtt a jelzésen :-) Néhányan megnyúlt ábrázattal majdnem elindulnak visszafelé... Tudom, piszok dolog volt, de mentségemre legyen szólva, utána megnyugtattam őket, hogy nem, nincs ott pont, csak látni akartam a reakcióikat :-))
Az erdőbe beérve mondhatni szokásos karbantartásra félreállok - kell, mert bár a futónaci miatt szerencsére nincs kidörzsölődés, de azért érzem, hogy szükség van némi krémezésre :-)
Aztán nemsokára lámpát kapcsolok, és este kilenc előtt nem sokkal futok be a szódás pontra, ahol saját bögrém terhére fogyaszthatok - akinek nincs, annak 50Ft-ba kerül az eldobható pohár környezetvédelmi díja - szerintem nagyon helyesen.
Az út túloldalán kezdődik az egyik "nemszeretem" szakasz: fel, majd a villanyvezeték alatt hullámvasutazva... Aztán be, jobbra a völgy oldalában szintben - a túloldalon látom, hol jönnek visszafelé az előttem haladók... Aztán persze minket néznek a mögöttünk érkezők :-)
Este 10 után érek Pusztamarótra - pont itt sincs, az esőbeállóban sokan üldögélnek - leülök én is, aztán rájövök, hogy hideg van, fúj a szél, nem jó ücsörögni, úgyhogy nehézkesen, de tovább indulok.
Nem esik jól a sziklás szakasz - aztán az egyházi üdülő után sem... Később feltorlódunk - szerencsére, mert a K-K+ elágazás, vagy jobban mondva a K- letérése balra eléggé benézhető helynek tűnik... Közben valaki rágyújt a sorban - nem szeretek tolakodni, de a bagófüstöt, pláne bő 15 órája gyalogolva még kevésbé csípem, úgyhogy be is szólok a bagós túratársnak, hogy nem kéne. (Nembocs...).
Bányahelgyre szinte pontosan 16 óra "séta" után érkezem meg - hideg van, és bár nem esik, de magamra borítom az esőkabátomat, mert az is véd valamennyire.  A teából repetázok, aztán persze megyek tovább - érzem, ha itt, most leülök, akkor nem lesz kedvem továbbmenni.
Ismerős szakasz - a tempó inkább tűrhető, mint jó, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy megyek előre - aztán jönnek a létrák, meg az "átlóban vagy körben" kérdése - hajnali háromnegyed egy, úgyhogy átlósan... Viszont a vértestolnai műúthoz a jelzést szigorúan követve érkezem.
Nem, nem álmodom, nem hallucinálok: egy hot-dog árus kínálja a portékáját a sorompó előtt... Lusta vagyok előkotorni a pénztárcámat, meg a magammal hozott pékáruból is van még, úgyhogy leülök a nyitott sorompóra, elemet cserélni a lámpámban. 1:19, megcsördül a telefonom. 1:23: fekszem valahol, és a szemembe világít valami... Ja, hogy beszédültem a sorompó mögötti gazba...? No, akkor szedjük össze magunkat, meg a cuccaimat: telefon, elemek, lámpa... Minden megvan, szerencsére puhára estem, úgyhogy gyorsan beburkolok egy nagy adag sós kekszet, egy gélt, fél palack izót - nagyjából mindent, amiről úgy gondolom, hogy használ - aztán elkezdem leszedni magamról a ragacsos gazt, amiből kikászálódtam...
Nagyjából 15-20 perc alatt sikerült összeszedni magam annyira, hogy tovább merjek menni - tanulság: nem akkor kell sót meg energiát pótolni, amikor már késő, hanem folyamatosan.
Koldusszállásig "bal, jobb" menetelés, a ponton levest kérek - finom (na ja... ilyenkor "bármi, bárhogyan" az...), meleg, és erőt is ad - még 18 kili, itt már nem lehet feladni - 19 órája jövök, negyed óra szöszmötölés belefér...
Innen aztán tényleg zombimódba váltok - a Kisréti vadászház romjai után elkezdem sasolni az út bal oldalát, hogy hol kell letérni a  murváról... Megvan, megyek lefelé - egy rossz lépés, belsajdul a bokám, meg is állok, meg mondok valami cifrát - majd az elrobogó túratársnak annyit, hogy "köszönöm kérdésedet, nincs semmi probléma..." (bocs...).
A S- nagyon nem tetszik most, bár mintha hamarabb vége lenne, mint tavaly: Emelkedő, szigorúan a jelzést követve Baji vadászház...
Innen már "csak" le kell menni... Hajnali öt óra van, többen indulunk lefelé, aztán lemaradok, meg-meg állok - tényleg küzdősebb a vége, de már nem sok van hátra... Aztán beton, Baji szőlők, a Bajra átvezető út is aszfaltos már... Nem szeretem az aszfaltot, a talpam még kevésbé - de vízhólyag igazából nincs, csak a "szokásos", amivel együtt lehet élni... 
Aztán Baj. Nem baj. Sőt. Öröm :-))
A templomnál kattintok egyet, aztán járda, fénysorompó, Tata, liget, Deák Ferenc utca, gyalogos lámpa, tábor, cél... Második teljesítés, jelvény, oklevél, kajajegy, gratuláció...
Álmosan, fáradtan, izzadtan, büdösen, de egy újabb k100 teljesítve. A kajajegyért kapott leves jól esik (v.ö.: bármi bárhogyan), ha jól emlékszem, nem aludtam el evés közben :-))

Némi pihenés (na jó, folytonossági hiány az emlékek sorában) után aztán irány az állomás, onnan meg Budapest - és már a vonaton azon töprengtem, hogy jövőre mit, és hogyan fogok másképp, jobban csinálni :-))


Korábbi teljesítések: 2010

<- előző túra

következő túra ->