A korábbi években is terveztem, hogy valamelyik hosszabb távot megcsinálom, aztán egyik alkalommal sem jött össze... Idén aztán a K100 előtt egy héttel családi kirándulásként a babatávon indultunk. Kellemes átmozgatás, egy pont a Cartographia kupához - mi is kéne még...?
Minthogy a vonatozás plusz élmény a gyerekeknek, így az autót Újpesten hagytuk, és vonattal közelítettük meg a rajtot.
A nevezés gyorsan ment, az elindulás picit lassabban :) de aztán sikerült leküzdeni a melegben nem túl kellemes térköves utcákat -bár egy kerítés érdekes díszítése azért csak megállított egy fotó erejéig - és kiérni az erdőbe, ahol árnyat adó fák alatt emelkedett alattunk az út - emelkedő ide, vagy oda, sokkal jobb kedvvel gyalogoltak a gyerkőcök itt, mint a betonon. Nem is értem, hogy miért :-)
Az erdei úton a szó szoros értelmében mély nyomokat hagyott az esős időjárás - itt-ott közel méteres vízmosta árkokat kerülgetve küzdöttük le az első enyhe emelkedőt, hogy aztán a túloldalon leereszkedve az Iluska-forráshoz megkapjuk az első bélyegzést és a résztvevőknek járó csokit.
Az édesség jól jött, hiszen nemsokkal később a Fehér-hegyre kellett felsétálni :-) Most, hogy néhányszor megálltam fölfelé, azt mondom, hogy tényleg láthatóan durva ez az "apró" emelkedő - a hölgykoszorú becsületére legyen mondva, néhány apró szusszanásnyi pihenővel vették ezt a kellemesen meredek szakaszt.
A tetőn persze csúcs-csoki járt mindenkinek, picit odébb pedig újabb EP és újabb bélyegzés. A pont után automatikusan indultam volna tovább a P- jelzést követve, de nem, ez nem az a túra :) itt egy jobbra tartó ösvényen vezet le a túra a már megismert aszfaltos-térköves szakaszra, hogy azon jussunk vissza a rajtba. Őszintén megmondva visszafelé sem esett jól a betonos szakasz, pláne, hogy oda-vissza kellett megtenni.
A célban a jól megérdemelt oklevél és kitűző átvétele, valamint némi zsíroskenyér elfogyasztása következett, majd egy rövid séta után felszálltunk a vonatra, és elindultunk hazafelé.
Korábbi teljesítések: -
