2011.‎ > ‎

Gyermekvasút 10 (2011.04.09.)

Zelena Endre, 2011. ápr. 10. 11:21   [ 2011. ápr. 27. 11:19 frissítve ]
A tavalyi évhez hasonlóan duplázást is tervezhettem volna mára (és terveztem is, igaz, csak "b"-tervként), de a szuper jó idő, meg a lányok egészsége, no meg az, hogy ha ezzel elindulunk, akkor mindenkinek összejöhet a kupa egyértelművé tette, hogy családi sétára jövünk.
Kilenc óra előtt pár perccel érünk a rajtba, a kissé nehézkes nevezés után negyed tízkor vágunk neki az aszfaltnak, hogy nem sokkal később a vasút melletti gyalogútra térve nézzük az aszfalton haladó többséget :-) Közben persze jónéhány ismerőssel találkozom, van, aki meglepődik azon, hogy nem duplázok, de a családi kirándulás megjegyzésem helyreteszi a dolgokat :)
Normafánál a rét sarkánál kapjuk az első bélyegzést, hogy aztán a réteses után a parkolónál útba tudjunk igazítani egy bringás apukát, hogy biza' vissza kell menni, mert a pont mellett szépen eljöttek... Itt is, mint Makkosmáriánál azért egy bója jól jött volna... No mindegy.
A kellemes időben jó tempóban sétálunk lefelé a Z+ jelzésen - egy  nyugdíjas csoportot meg is előzünk, még jóval a Z+ S- kereszteződése előtt... No, itt ma nem fogok mégegyszer járni, de sebaj, három hét múlva, ha minden jól megy, remélem igen - addig meg csak kibírom valahogy :-)))
Aztán leérünk Makkosmáriára, ahol valami egyéb rendezvénynek is van találkahelye, de csak sikerül meglelni a pontőrt, és mosolygós bélyegzést kapni tőle.
Itt egy-egy piros pöttyöst elfogyasztanak a gyerkőcök - kell is, hiszen eddig csak lefelé jöttünk, most meg azért lesz emelkedő is, hiszen rövid szakaszon a P- jelzést kell követni. Egy régi ismerős, Eszter és egy csapat  gyerkőc is itt van a túrán, a lányaim rögtön elkezdenek barátkozni velük, úgyhogy nekünk "csak" arra kell figyelni, hogy az apróságok ne rohanjanak nagyon előre :-))
A P-S- közös szakaszon az emelkedőn felveszem Jucit, aki eddig hősiesen jött a saját lábán, aztán persze ahogy meglát egy nagyobb mohafoltot, le is kell tenni, mert ha moha, akkor azt meg kell neki simogatnia :-)
A Korányi kerítésénél hallom, hogy jön a vonat, úgyhogy itt is felkapom, és futás...  Így még épp sikerül az átjárónál elcsípni a Hűvösvölgy felől érkező szerelvényt.
A S-S+ elágazáshoz Tündivel, a nagyobbik lányommal érkezek, itt megvárjuk a páromat, aki Jucival gyalogolt fel az ösvényen.
Eszterék társaságával lazán együtt haladunk a Budakeszi útig, itt mi előre megyünk, mert Szépjuhásznénál terveztünk falatozni egy picit.
A padok körbehúzva szalaggal, zsíros kenyér tálcákon... De nem nekünk, hanem a Gyermekvasútnak van valamilyen rendezvénye, úgyhogy csak a futóverseny nevezéséhez szabadon maradt padnál kapunk helyet (köszönjük!). Az erőgyűjtés után nekivágunk a Nagy-Hárs-Hegy meghódításának - nem azon van a nyüszögés, hogy meredek, hanem hogy kinél legyen melyik túrabot :-) Azért a legmeredekebb részen Jucit felveszem, amúgy sportszerű nehezítés gyanánt :-))
Természetesen balra, a jelzést követve érkezünk meg a kilátóhoz, ahol nekünk nincs, de a Város peremén túrát teljesítőknek van pont - kedvesek a pontőrök, és kapunk "bónusz" bélyegzést a lapokra: egy-egy zöld "E" betűt.
A kilátóból érkezik Eszter gyerekcsapata - amíg mi lent falatoztunk, addig ők kilátót másztak :-) Mi kihagyjuk a kilátót, és velük együtt indulunk lefelé.
A Bátori-barlangnál a szokásos válaszút: Jucival lemegyünk a hídhoz, Gabi és Tündi viszont a sziklás részt választják. A hídhoz levezető lejtő egyébként igen csúnyán néz ki - dolgozik az erózió; 3-4 lépcsőfokot, keresztbe fektetett rönköt nagyon megérdemelne, mert így egy-két, a tavalyihoz hasonló esős év, és teljesen járhatatlan lesz.
Az újabb vasúti átkelőnél ismét egy vonat érkezik - sajnos ezt is "lekésem", már ami a fotózást illeti - sebaj, fogok még errefelé járni az éven, ha minden jól megy :-))
Itt már bőven érkeznek szemből a duplázós ismerősök - picit irigyelem őket ezért, hiszen nagyon szép idő van, szép a tavaszi erdő - a családdal kirándulni meg jó dolog :-)
A Tótasszonyi út előtt ismét fel kell vennem Jucit - Tündi ugyanis igencsak előrerobogott a többi gyerekkel, és jó lenne együtt beérkezni :-)) A Nagykovácsi út előtti sorompónál megállunk, bevárjuk a Gabit is, aztán átvágunk az úton, és gyorsan berobogunk a célba.
A célban szerencsénk van: nulla sorakozással megkapjuk a díjazást: oklevelet, kitűzőt, meg az elmaradhatatlan vonatos képeslapot :-) Mire végzünk, addigra az aluljáróban az ajtóig áll a sor :-)

Kint kényelmesen letelepszünk, és a "szokásos" túramenü elfogyasztása után gőzös nosztalgiavonattal utazunk vissza a rajtba, az autóhoz.

Korábbi teljesítések: 2009 (20km), 2010


<- előző túra   következő túra ->