2011.‎ > ‎

A Gyermekvasút nyomában (N) (2011.03.15.)

Zelena Endre, 2011. márc. 20. 13:52   [ 2011. ápr. 8. 15:11 frissítve ]
Mit is lehetne írni egy immáron negyedszer (az éjszakaival együtt nyolcadik alkalommal) abszolvált túráról beszámoló gyanánt? Majd kiderül...
Az idei túranaptárban két "elrettentő" fotót találtam a sorban állókról - jelentem, ez a probléma idén gyakorlatilag megszűnt - egyszerűen azért, mert pontkartonok (azok a lapok, amin az áthaladó résztvevők rajtszámait ikszelgetik) ettől a túrától kezdve nincsenek.
Az időjárás-felelősök kellemes tavaszi időjárást ígértek, ami jelentős indulói létszámot vetített előre, úgyhogy reggel fél nyolckor már a sorban álltam, hogy lehetőleg korán el tudjunk indulni.
A sorban persze rengeteg ismerős, úgy előttem, mint mögöttem, de még több ismretlen - hiába, ez a túra nagyon népszerű, pláne, hogy ilyen szép idő van. Telefonon megbeszéljük a részleteket, 8-kor indul a nevezés, előtte kitöltöm a hét nevezési cédulát, aztán negyed 9-kor már kezemben a hét füzettel, pecsételőlappal találkozom a többiekkel. A sorszámos pecsételőlapokról a nevek lemaradtak, úgyhogy nincs mese, együtt kell beérni a célba :-)
A Széchenyi-emlék, pontosabban a kilátó az első meglátogatandó hely - itt azért vannak egy páran előttünk, de pikk-pakk túlesünk az adminisztráción, és mehetünk az Apáca-rét felé. Itt az év vadvirágjának választott kökörcsin már virít, bár emlékeim szerint tavaly sokkal többet lehetett látni.
Visszatekintve a torony is megérdemel egy fotót - az ég ragyogóan kék, jó látni a tél szürke árnyalatai után.

A Kápolna gyorsan megvan, aztán a  Farkas-völgyben kapunk sarat is, bár nem sokat - itt picit ellépek a többiektől, mert "tele" van az út, és hátha kevesebbet kell Normafánál sorakozni.
Tényleg kevesebbet várok a bélyegzésre, olyannyira, hogy bőven van idő kibújni a pulcsimból - egy szál bicajos felsőben is szinte melegem van.
Egy érdekes, pusztulófélben lévő fa, no meg a város közelsége miatt "elmaradhatatlan" szemét... Nem értem azokat, akik így szabadulnak meg a hulladéktól... Ha valaki az ő lakásuk elé borítaná le a szemetét, vajon, mit szólnának?! Persze ezt azért képesnek kell lenni végiggondolni, arra meg sajnos egyre kevesebben alkalmasak :-(
Csillebérc után már a pálya melletti ösvényen sétálunk, amikor szembe jön egy szerelvény - de nem eredünk a nyomába, hiszen mi pont a másik irányba tartunk :-)
Normafánál a rétesest kihagyjuk, ellenben szigorúan követjük a jelzést, ami a síház mögött csatlakozik be az innen követendő zöld sávba.
Gyorsan leérünk a pontra, pecsételtetek - hiába, én vettem a nyakamba ezt a feladatot - meg a térképtartó táskát, amiben a lapok vannak :-) Aztán meg előveszem a botokat, mert fölfelé azért picinyt meredek.
Virágvölgy állomáson a "szokásos" teát természetesen a saját bögrémbe kérem, hiszen ezzel is egy eldobható pohárral kevesebbre van szükség.
Makkosmária előtt a lejtőn szintén előrerobogok, gyorsan bélyegeztetek - mire a többiek utolérnek, már indulhatunk is tovább :)  János-hegy állomásig egy mikroláda, meg egy érdekes fa miatt állok meg egy-egy pillanatra.
Lépcső, murvás út, aztán hipp-hopp, a Libegő felső végénél vagyunk - van, aki a csapból frissít, hiába, "rengeteg" szintet kellett itt egyben leküzdeni :-))
Lépcsőn föl a kilátóig, majd a kilátóba - egészen föl, minthogy valaki azt mondta, hogy fönt van a pont. Nem ott volt, de legalább ismét körülnéztem föntről... Minthogy rengetegen voltak fent, így nem kezdtem el fotózni - viszont sikerül kiszúrni, hogy hol is van a pont: Egy kukakonténer mögötti padra telepedtek le... Most mondjam azt, hogy belevaló gyerekek?? :-)))
A sikeres pontvadászat után begyűjtöttem a megérdemelt bélyegzőlenyomatokat, és máris trappolhattunk lefelé a P- jelzésen.
Itt picit hiányoltam a Parádon látott kerékpárosokat távol tartó alkalmatosságot, pláne az után, hogy néhány humanoid direktben egyenesen a fák között gurult lefelé a kétkerekűjével... Ilyenkor persze sehol nincs a DINP részéről senki, amikor viszont teljesítménytúra pontőreit vonják kérdőre hogy mi is történik a felségterületükön, akkor akárhol ott tudnak teremni.

Szépjuhászné állomásnál picit többet időztem, megvárva a két nosztalgiavonat találkozását. A büfé persze zárva, a csap is "téli üzemmódban" - mondjuk nekem mindegy, a hátamon cipelt készletből kényelmesen tudok frissíteni.
Nagyon sok embert kicsábított a szép idő ide is, úgyhogy a vonatok elhaladását már nem vártam meg, és a többiek után eredtem.

A S- emelkedőjét egyben küzdöm le - és közben azon gondolkodom, hogy pár évvel ezelőtt mintha magasabb lett volna :-)
Egy túratárssal beszélgetve érünk a S- és a kilátót direktben megcélzó ösvény elágazásához - és tartunk balra a jelzésen - igaz, ez nem az UKK (ÚtvonalKövetők Klubja) túrája, de attól még a jelzést itt is illendő követni.
A Bátori-barlangnál nem csúszik ugyan a lejtő, de ennek ellenére nem egyszerű lejutni a hídhoz - jól jön a bot itt is. Hamar leérünk a S-S3 elágazásához - páran itt várják a társaikat, akik felsétálnak a Kis-Hárs-hegy kilátójához bélyegzésért... No mindegy. Mi "testületileg" megtesszük a "tiszteletkört, aztán kényelmesen beszélgetve csorgunk le a Sc jelzésig, hogy azon közelítsük meg a Nagy-rétet.
Előtte persze keresztezzük a vasutat, aztán egy kidőlt fa maradványait -a kivágott darabból a jelzést tartalmazó részt itt hagyták - szerencsére egyáltalán nem jelent gondot a jelzés hiánya, hiszen pár méteren belül ott van a pótlása. Minden esetre ez a szép nagy fa hiányozni fog azoknak, akik korábban sokat jártak erre, de a természet már csak ilyen... Hol teremt, hol rombol...

A Sc elérése előtt persze van egy kitérőnk Hárs-hegy állomásra, ahol a pecsét mellé/alá még aláírást is kapunk. A pontőrök szerint mindenütt kellett volna :-)
A Sc jelzésen itt-ott tócsákat kerülgetve, kellemesen beszélgetve fogy a táv - aztán bal oldalon a vasút oldalában meglátok két ifjú túrázót ereszkedni a meredélyen... Szerintem ők nem teljesen így gondolták Hárs-hegy állomástól az útvonalat :-) Az egyikük esik egy nagyot... Pedig a Nagy-Hárs-hegy tetejéről lefelé még említettem is nekik, hogy miért is nem szép dolog levágni a túristautak kanyarulatait :-) Messze vannak, de az látszik, hogy nincs nagy baj, úgyhogy tovább megyünk a Nagy-rét felé. A Nagykovácsi út forgalma iken gyér, mint ahogy a Nagy-rétet körbekerülő járdáé is - a legtöbben nyíl egyenesen mennek a ponthoz - mi meg megnézzük a virágokról szóló tájékoztató táblát :-)
A pont után jön a hőn szeretett Villám utca - fölfelé... Van, aki kocog, és van, aki visszafelé jön - csak tippelem, hogy kimaradt a Nagy-rét bélyegzése...
A Fazekas-hegy előtt még levadászom a GCFAZE geoládát, Aztán már csak be kell sétálni Hűvösvölgybe, bónuszként megmászni az állomás peronjához vezető lépcsőket, majd pedig a célban átvenni a jól megérdemelt díjazást. A két "kalandozó" fiatal is beérkezik, megkérdezem, hogy minden rendben van-e, merthogy láttuk a "mutatványt" :)
Az oklevél-kitűző-kupafüzetbe bélyegzés után bőven van idő elfogyasztani a pörkölt+tészta összetételű menüt, amihez szokás szerint egy kis dobozos Sió gyümölcslé is jár.
A kajálás után kényelmesen van időnk a vonatig, amivel aztán visszazötyögünk a rajtba.

Az egész túranap legkalandosabb része persze ez után következett, hiszen némileg megkavarta a közlekedést az ünnep miatt lezárt Erzsébet-híd... De azért utólag kiderült, hogy mindenki sikeresen hazaért :-)

Korábbi teljesítések: 2008, 2009, 2010


<- előző túra   következő túra ->