 Egy héttel ezelőtt, Éger-völgyben derült ki, hogy mégis lesznek elegen a rendezők, úgyhogy nincs szükség a dolgos kezeinkre Dobogókőn - ahogy a rajthelyet elnéztem, ez nem is volt olyan nagy baj, de kezdjük az elején... Reggel korán kimentem Budaörsre, és a cél közelében hagyva az autót némi BKV-s kavarodást leszámítva sikerült a megcélzott HÉV-nek integetni a Batthyányi téren... Minthogy Békásmegyerről pótlóbusz megy tovább, így feltételeztük, hogy az odáig közlekedő HÉV-hez is lesz csatlakozás, vagy legalábbis korábban odaérve lesz helyünk a pótlóbuszon, úgyhogy elindultunk a következővel. Tényleg volt azonnal továbbinduló pótlóbusz, úgyhogy a pomázi megállóban kényelmesen besorakozhattunk a várakozók mögé. A busz jött, aztán pici késéssel el is indult - (egy busznyi utasnak 3-5 perc alatt kiadni a jegyet képtelenség), és lassan, de biztosan fel is értünk Dobogókőre. A rajt kint a turistaház előtti füves részen, igaz, az okleveleket bent írták - no, ez a fagyoskodás nem hiányzott volna... Megvesszük a nevezési lapokat, majd egy forralt bor, meg némi öltözés után túlesünk a nevezésen is: 12:35 kerül a lapra, és el is indulunk - a Matyi-büféig, ott ugyanis egy szelet zsírosdeszka utáni csillapíthatatlan vágy :-)) okán rövid megállást tartunk - végül is gasztrotúra, vagy nem?  Kicsivel odébb szalagok és a földre rózsaszínnel fújt nyíl jelzi a letérést - ez a kombináció a túra egészére jellemző, úgyhogy a terepi munkára panasz nem lehet. A Csévi-nyereg előtt egy randa nagy dagonyát kerülünk ki némi bozótharc árán, aztán eszembe jut a Sárga 70, hogy milyen csodálatos élmény volt idén. A Fehér-hegy emelkedője előtt megállunk, futók robognak el mellettünk, köztük egy volt évfolyamtársam, akivel illendően "Jó szerencsét!"-tel köszöntjük egymást. Aztán nekivágunk... Á, dehogy durva :) Pulzust azt biztos, hogy nem kéne fönt mérni - a halántékomon érzem, hogy "pörgős" szakaszon vagyunk túl... De ebben a túrában épp ez a  Kopárhoz négy után nem sokkal érkezünk meg. A gulyás tartalmas, finom, lecsusszan mellé két szelet kenyér is, majd a desszert gyanánt bedobok egy szelet rámás-mézes kenyeret, aztán nekivágunk a következő szakasznak. A Kakukk-hegy alig több, mint 1km-re van a Kopár csárdánál lévő ponttól - de kell az oda :-) Persze, tele pocakkal nem esik túl jól a rövid, ellenben meredek emelkedő, de ha már ott van, akkor fölmegyünk :-)) Pilisszentivánra beérve némi aszfalt, majd a Villa Negra után ismét erdei út kerül a talpunk alá, majd egy kerítés mellett kutyagolunk kellemes, laza talajon a Hosszú-árok bejáratánál lévő pontig. Itt csokit vételezünk, meg itatópont is van - no meg mosolygós bélyegzés is - de aztán csak neki kell vágni a Hosszú-ároknak... A nap rohamosan megy lefelé, az út meg csak enyhén fölfelé... Aztán persze bedurvul, és egyre meredekebben emelkedik... Tavaly sem szerettem, és idén sem vált a szívem csücskévé ez a felfelé szakasz - bocs Döme :-)) Ahogy később másoktól is hallottam, nem csak én vagyok így a Hosszú-árokkal - ergo megnyugodhatok, nemcsak én nem szeretem :-P   Igen, picit még fölfelé :-) Aztán meg lefelé... A távolban feltűnik a kivilágított Erzsébet-kilátó, mondom is, hogy oda még megyünk ma :-) Előtte persze van még pár kili, elsőként kellemetlen ereszkedés az aszfaltig, majd azon be a temetőig, ahol ahogy a jelzés mutatja, megcsináljuk balra a kunkort. A főúton picit soknak tűnik a táv a plébániáig, de aztán csak odaérünk. Érkezés után Pygmeától kapok két kérdést - duplán bólogatok :-) Kétféle felvágott, savanyúság, kenyér, kávé, kóla, szörp... El is megy kb. háromnegyed óra a "csipegetéssel" :-) de sebaj, idővel jól állunk. Aztán elindulunk... A betonos emelkedőnél két hezitáló túratársnak mutatom, merre kell menni - szerintem nekik sem tetszik ez a rész :-)) Szerencsére hamar beérünk az erdőbe, aztán meg föl a nagyjából szintben hullámvasutazó szakaszra. Irtás, P3 jobbról, balra le a nappal oly szép fiatalosba, majd a Vörös-pocsolya táján azért csöppet fölfelé. P+ balra, Kecske-hát, előttünk már nem annyira a távolban az Erzsébet-kilátó, aztán szépen jelzett betérés jobbra. Erdőszél, villanyvezeték - a műútnál lévő sorompó és környéke viszont sötét... Hogy az a sistergős... hol a pont?! Picit lentebb, és igen, Sistergős :-) úgyhogy a csodajó ellátás közben az iszinik-ről is váltunk pár szót. A forralt bort nem kívánom, a kólát viszont kipróbálom, és tényleg jó.  A műút szélén történő gyaloglást túléljük, és a Hárs-hegyi körútra kapaszkodást is :) Aztán a sötétben bujkáló feltételes pont tényleg működik - no, itt még fogok járni ezen a hétvégén, ha minden igaz - remélhetőleg jóval kellemesebb állapotban :) Lecsorgunk Szépjuhásznéhoz, hogy aztán a már távolról többször megcsodált Erzsébet-kilátóhoz felkapaszkodhassunk az újabb "nem kevés egyben" emelkedőn.  A kilátónál pont, szörppel, aszalt gyümölcsökkel. Kitettek magukért a rendezők - persze az érem másik oldala az, hogy a nevezési díj igencsak vaskos. Mindegy, idén cél az MVTE-érem (amiért plusz 500Ft-ot le kell majd szurkolni - no comment...), jövőre viszont lehet, hogy mások lesznek a preferenciák - és ahogy hallottam, nem csak nálam. De vissza a túrához. A kilátó ablakaiban három portré, no, ezt csak megörökítem - remélem, sikerült :) Valamelyik túrán Bubuval mentem erre, és tőle tudom, hogy " a kerék lent gurult az aszfalton", ennek ellenére a jelzést követjük, azaz föl a csúcsra -pedig a rekortán nagyon jól esne a fáradó talpaknak :-) Virág-völgynél érezhetően lehűl a levegő - no igen, egy völgy alján vagyunk - aztán kikapaszkodunk a másik oldalon, és még egy pici szint leküzdése után megérkezünk Makkosmáriára. A pontot az esőbeálló mellett egy sátorban találjuk - Szötskéék épp ultiznak :-) de azért a bélyegzés sem marad el. Innen már csak le kell menni Budaörsre - fölfelé :-) úgyhogy gyorsan neki is vágunk az utolsó nagyobb szakasznak... A Végvári-sziklát hamar elérjük; ezt a szakaszt nappalról ismerjük - fölfelé, nem túl meredeken, viszont murvás úton. Aztán rövid időre fonódik a S- jelzés, és szintesbe fordul az utunk - oda kell figyelni, mert van néhány kanyar meg elágazás - sikerül probléma nélkül abszolválni az utolsó emelkedőket is. Közben persze elkezdem Szilvit felkészíteni az ereszkedés során ránk váró nem túl baráti útviszonyokra... Aztán végre elkezd lejteni az ösvény, majd jön a keskeny gerinc, egy aszfaltos utacska keresztezése, a vízmosta sziklás rész, és végre-végre aszfalt - Budaörsön vagyunk... Beleolvasok az itinerbe, hogy az új cél hol van - a szöveg a régi... nagyszerű. Egy kavics keveredett a szervezés fogaskerekei közé... Szerencsére a lakott területen is ott vannak a rózsaszín nyilak az aszfalton, a célnál meg sok szalag lengedez a kerítésen, úgyhogy sikerül problémamentesen elnavigálni a célig. A célban megkapjuk a "szokásos" díjazást (kitűző, oklevél, piros mogyorós csoki), fogyasztunk a nagyszerű és -ekkor még- korlátlan virsliből, aztán irány haza. Az útvonal szép, az ellátás is pompás - igaz, meg is van az ára... Akár hogyan számolom, az év legdrágább túrája ez volt - és ahogy hallom, többen erősen fontolgatják az MVTE túráinak az elkerülését jövőre - kizárólag a nev. díjak miatt - a rendezésre, szalagozásra, ellátásra az apróbb zökkenőket leszámítva ugyanis nem lehet panasz. Korábbi teljesítések: 2007 (50A), 2008 (50A), 2009 (50B)
|
2010. >