2010.‎ > ‎

Monoton (fél)maraton (2010.11.01.)

Zelena Endre, 2010. nov. 6. 12:47   [ 2010. nov. 16. 8:05 frissítve ]
A Budapest-kupához célszerű volt ezt az agyroggyanást, akarom mondani gyaloglatot is beiktatni a programba - az egy körös mini letudásával szégyen lett volna kupás bélyegzést kérni - délután meg családi minizés volt a terv, úgyhogy megcéloztam egy laza felest. Mármint maratont.
Gyors nevezés, rengeteg ismerős - és hét kör, nomeg három óra, ha röviden össze akarnám foglalni az eseményeket - azaz itt-ott belekocogtam, bár volt sétálós kör is, de pihenésként az is kellett.
Az ellátmány öt szelet csoki, illetve kockaerőleves (szép)Juhászné féle tésztával. Ez a leves dolog jó ötlet volt, szörp helyett is inkább ez csúszott, úgyhogy teljesen jól tartottak minket a rendezők :)
A hét kör teljesítése után Pannitól még kaptam egy invitálást egy levezető körre, de siettem haza, hiszen délutáni műszakban Minimaraton következett - családostól.

Korábbi teljesítések: 2007, 2008, 2009



<- előző túra   következő túra ->