![]() Jónéhány ismerős, van, aki duplázott - én sajnos késő értem a rajtba, így nem volt rá lehetőségem - pedig az MVTE-éremnél a megtett km-be is duplán számítana; nem mintha a tervek szerint ne jönne össze az aranyhoz szükséges táv :) A késői rajtnak volt egy másik mellékhatása: lemaradtam a 2. ponton kínált sütiről is. Sajnos most is sok felégetett foltot lehetett látni az erdőben - teljesen mindegy, hogy gondatlanságból vagy szándékosan - a felégett aljnövényzet, a megégett fák látványa mindenképp elszomorító; a természet azonban élni akar, szinte alig látszott a tavalyi tűz nyoma. A séta után a célban zsíros, illetve margarinos kenyér, téli szalámi, savanyúság, csoki, szörp várta a hosszú és nehéz menetelésben megfáradt és kiéhezett :-)) túrázókat - csipegettem picit, aztán elindultam haza. Korábbi teljesítések: 2009 (H60), 2008
|
2010. >