 30-án reggel kényelmesen elautóztam Fótra, majd az autót egy mellékutcában hagyva elkocogtam az állomásra. A vonat már bent állt, aztán kiderült, hogy 10 percet késik, úgyhogy fölösleges volt sietni- de legalább bemelegedtem... A személyzet békésen beszélgetett a középső kocsinál, megvettem a 305 Ft-os jegyet Erdőkertesig, majd felszálltam. Vonatszemélyzet hátrafelé el - és nem is láttuk őket ezután - lehet, hogy én voltam az egyetlen fizető utas a Fót-Erdőkertes viszonylatban? No mindegy, térjünk a tárgyra. A vonaton is több ismerős arcot látok - megnyugodtam, nem fogom elvéteni a megfelelő állomást :) és így is lett: Erdőkertesen elég jelentős létszám hagyta el a vonatot, és állt sorba a nevezésnél. Itt derült ki, hogy Vagdalthús nem jön söpörni, így "csak" négyen (meg egy kutya) leszünk a záró különítmény. Az opcionális gulyásra természetesen benevezek, majd megvárjuk a váci vonatot, illetve még egy buszt, és 9:30-as rajtidővel nekilódulunk. Erdőkertesről kifelé már emelkedik az út, szalag is van, szedjük szépen, hiszen ez (is) a dolgunk. A kutya talpára rendszeresen rátapad a hó, meg-meg áll lerágcsálni, de sosem marad le nagyon, így nincs vele gond. S4, S-, majd némi szalag után P- és meg is érkezünk az első EP-hoz:  A P- után P+ majd P3 következik, szinte nyíl egyenesen tartunk Szada felé.  A faluból kiérve hosszan, nagyjából egyenesen haladva csodálhatjuk a havas tájat. Az utunkba kerülő patakokon simán át lehet jutni, aztán persze elkezdünk ismét emelkedni, és megmásszuk a Homok-hegyet. Közben persze a korrekten kirakott szalagokat is be kell gyűjtenünk, így aztán tényleg nem lehet rohanni: kesztűben nehezen megy...  A Z+ balos betérése után elég sokára következik az EP - itt utolérünk két túratársat - ennek örömére megszavazunk 2-9 persnyi pihenőt :) A HÉV-ig már ismerős az út, az autópálya fölötti hídon nincs járda (miért is lenne, a túloldalra születni kell, nem igaz?), de sikerül egyben átjutni :-) A megállónál a sörözőt célozzuk meg, hiszen ott kell megnézni, mennyi a legolcsóbb leves (nem, nem éhesek vagyunk, ezt a kérdést tették fel a rendezők az ellenörzőlapon). Megnézzük, felírjuk, majd bemegyünk picit melegedni. Minthogy itt beváltható a Borsodi "nye-rő" kupakpár, így meg is teszem - a csapolt verzió tényleg más, tényleg jobb :) Bő tíz perces várakozás után indulunk tovább, hiszen bőven van még előttünk táv, ráadásul nem is jó sokat ácsorogni...  A kilátónál gyors lépcsőszámolás, megvárjuk, amíg az ismét utólért túratársak elindulnak, majd indulunk továbbmi is. Szalag itt is van, szépen mutatja a letérést balra - nekünk. Keresztülvágunk a szántóföldön, ahogy kell - a többiek elmentek egyenesen, és pici kerülővel érnek az M3-as autópályán átívelő hídhoz.  Követjük a szalagozást, illetve a leírást, elhaladunk egy jópofa festéssel díszített pince előtt, majd nem sokkal később megérkezünk a Gombai cukrászdához, ahol süteményt és forró teát kapunk ellátmányként - én brüsszeli krémest választok. A cukrászda pici, a kínálat viszont nagy, és igencsak finom: nem is tudom megállni duplázás nélkül :) és veszek egy túrógombóc tortát. A tea elfogyasztása után lassan a többiek után eredünk - jó lenne lámpa nélkül megúszni a végét is...
Kellemes emelkedőn érünk ki a faluból, majd érkezik a Z+ jelzés, jobbra szalag mutatja, hogy melyik az a villanyoszlop, amiről le kell olvasni a számot. Megtesszük, felírjuk, leszedjük. Mármint a szalagokat :)
Szántóföld széle, erdő, majd egy éles balra kanyarral elindulunk föl a majdnem utolsó :) kellemesen meredek emelkedőn.
A szintúton a Z4-et elérve picit pihenünk egy táblánál - nem, nem ez a kilátópont, az picit odébb, és persze föntebb van :) Kilátás meg nem nagyon, a padok száma rendben - azt azért megvárjuk, hogy az előttünk haladó túratársak pici előnyre tegyenek szert :-) Hmm... Március végén mennyire más volt a táj - no igen, akkor már bőven tavasz volt :-)
 A csúcskő előtti elágazásnál hezitálnak a túratársak, szólunk nekik, hogy előre, és utána visszafelé jövet kell lefelé indulni. Negyed ötkor megnézzük a csúcskövet, aztán irány lefelé a hegyről - picit tempósra véve próbáljuk húzni a csapatot, hiszen még a Fáy-présházhoz fel kell sétálni, és onnan meg le Fótra, és a cél -elméletileg- ötkor zár.
Sikerül kerek húsz perc alatt elérni a Vörösmarty-kunyhóhoz, megnézzük, felírjuk... Innen már tényleg nem sok van hátra (2.5km), ráadásul lefelé, úgyhogy megszaporázzuk a lépteinket, és a kastély kertjében begyűjtve az utolsó szalagokat is 17:12-es idővel célba érünk.
A rövid adminisztráció és a kitűző+oklevél átvétele után elfogyasztom a nagyon kellemes gulyáslevest pár szelet finom fóti kenyérrel, aztán elsétálok az autóhoz, és irány haza.
Itt-ott a szürke árnyalataiba öltözött táj unalmas is lehetett volna, azonban társakkal túrázva igen jó hangulatban telt a közel nyolc óra, amit terepen töltöttem. Az útvonal szép, a leírás, a térkép szokás szerint nagyon jó, a szalagozás -szerintem- szintén teljesen korrekt volt.
Korábbi teljesítések: 2008
|
2010. >