2010.‎ > ‎

Buda határán 25B (2010.06.27.)

Zelena Endre, 2010. jún. 28. 13:17   [ 2012. jún. 19. 1:27 frissítve ]
A tegnapi 100. után bevállaltam, hogy a feleségemet elviszem élete első teljesítménytúrájára. Huszonegynéhány kilométer (kiírás szerint 23.83 km), 700m körüli szint, túrafertőzni ha nem is tökéletes (K- a Remete-szurdokból kifelé...), de azért alkalmas ez a gyaloglat.

Némi kavarodás után az adyligeti rajtig megyünk kocsival, így sikerül egy óra körül nevezni az előre le- és kitölthető nevezési lappal, majd pedig 13:10-es rajtidővel nekivágni az ismerős útvonalnak.

Az eleje kényszerűen aszfalt, nem kevés szinttel persze, aztán jön az ösvény - itt valahol megállunk, megmutatom, hogy hova fogunk még felmászni :-) Bár a kerítés melletti szakasz alaposan be van nőve, de azért lehet haladni. A Remete-szurdokban egész egyszerűen hűvös van, de sebaj, kifelé majd lesz melegünk is :-) A patakátkelés simán megvan, az emelkedő előtt megegyezünk, hogy mindenki a saját tempójában megy föl, a biztonság kedvéért azért a feleségem kezébe nyomom a botokat - neki itt nagyobb szüksége lesz erre...
Bot nélkül szuszogósabb ez a szakasz, de azért sikerül elég jól felcaplatni, és picit körbenézni - nem sok időm van, mert első bálozóként a feleségem is igen jól jön fölfelé, bár a tekintete kissé morcosnak tűnik :-) Sebaj, ez volt az egyik nagy emelkedő ezen a túrán, a másik a S- levágása lesz, no meg a S3 a Kötők padjától, hiszen a Kálvária -hála a zöldhatóságnak- idén kimarad...

A szintesbe forduló szakaszon pihenős tempóban battyogunk - kell is, sőt némi energiapótlást, meg izólöttyöt is belediktálok a páromba, amitől teljesen erőre kap, olyannyira, hogy a K-K+ elágazás után lefelé még kocogni is akar - úgy kell visszafogni, mondván, hogy bőven van előttünk táv, tartalékoljon arra is :-)
A K+ aszfaltba torkollik, de ez még rövid, és aránylag szép részen halad. Aztán a S- felé vezető átkötésre térve azért lesz részünk randa sárban is, de sikerül komolyabb sároskodás nélkül eljutni az oly sokszor járt S- jelzésre.
A túristaútra dőlt fa "természetesen" még a helyén van - talán azért, mert nem be- hanem kidőlt az elkerített telekről, azaz a terület gazdájának kéne eltakarítania az útból...
A Jegenye-völgyben a hidak a helyükön, pikk-pakk, és a Rózsika-forrásnál találjuk magunkat, ahol bélyegzés, majd pedig irány fölfelé... Érdekes, tavaly mintha hosszabb lett volna, most igen gyorsan felcaplatok, aztán az Eboláékkal érkező páromat a tetőn, egy boxkiállás ;-) után vigyorogva várom - ez az emelkedő szinte meg sem kottyant neki :)
A Kálváriát sajnálom, hogy idén kimaradt, bár lehet, hogy jobb így ;-) A S--on hullámvasutazunk a S3 igencsak durva emelkedőjéig - szerencsére csak egy macskaugrásnyi az egész, úgyhogy hamarosan kapjuk az újabb bélyegzést.

Innen már csak lefelé... Jó, persze, egy-két kivétel még lesz, de az már szinte nem is számít :-)) A szalagok szépen mutatják itt is a követendő utat - természetesen a Tök-hegy tetején keresztül :-)
A K- lefelé kocogásra csábít, de vissza kell fognom magam - nagyrészt sikerül is. A hegy aljában a K- jobbos kunkora kimarad, és egyenesen, a szalagozást követve a Határjáráson már megismert ösvényen haladunk a téglagyár felé. Kiérünk az aszfaltra - Gabi itt még örül ennek a burkolatnak (majd elmúlik...) én meg a téglagyárnál a szokásomhoz híven nyomok az igazolófüzetekre egy-egy kéktúrás bélyegzést.
Négyre érünk az Aranyhegyi-pataknál lévő ponthoz, ahol nápolyi, bubis víz fogyasztható, sőt a páromnak kerül buborékmentes ásványvíz is - köszönjük! A patakparti út nem túl régen lett lekaszálva, talán picit könnyebben járható így - összehasonlítási alapnak picit később kapunk kaszálatlan szakaszt is...
A gyalogátkelőhely után ismét emelkedő (ismét morcos tekintet...), de némi pihenővel csak felkapaszkodunk, majd az aszfalt után ismét a természetben sétálunk, jól szalagozott úton.
A tanösvény előtt magasra nőtt fűben vezet az ösvény, a levegő itt szinte fullasztóan párás, alig várom, hogy az erdőbe érjünk - bár a tűz nyomát magukon viselő szélső fák látványa eléggé lehangoló. A szépen jelzett "kérdésre válaszolós" pontnál megállunk, végigolvasom a tábla szövegét, majd bekarikázom a megfelelő választ, és indulunk tovább.
A "lakópark" sarkánál kibukkanva ismét aszfalt kerül a talpunk alá, kanyargunk egy kicsit, majd szembe találjuk magunkat a kőbánya bejáratával. Tavaly itt nem volt pont, idén van, méghozzá lent, a bányaudvaron: privát szalonnasütés illata száll felénk, "sajnos" meg kell elégednünk egy-egy barackkal a bélyegzés mellé. A kőfejtő oldalán lépcsős ösvény vezet fölfelé - a kilátás pazar, már ezért megéri ide eljönni, bár a bizarr szikla is megérdemli, hogy lencsevégre kapjam.
Innen némi "kertek alatti" ösvény, majd ismét aszfalt, később pedig földút következik, korrekten szalagozva. A P- jelzésnél eszembe jut az eddig kétszer teljesített P50A, a P+ jelzésre térve meg... No igen, nem is olyan régen jártam erre; igaz akkor fölfelé jöttem egy picivel hosszabb túrán :-)
Balra tartunk, majd egy széles földúton merőlegesen balra megyünk - és feltűnik a tényleg utolsó (előtti...) emelkedő. A feleségem tekintetét nem is próbálom leírni; maradjunk annyiban, hogy nem tetszik neki :-)) Fizikálisan viszont teljesen rendben van, és ez a lényeg. A következő ponton még egy gyors bélyegzés, majd tovább a hétvégi házak között - picit unalmas szakasz, de szerencsére nincs sok hátra.
A Puszta-dombot és az oda felvezető ösvényt rezignáltan veszi tudomásul Gabi - próbálom poénosra venni a dolgot, és feltenni neki az itt aktuálisan megválaszolandó kérdést :-) A választ szerencsére tudom, hogy hol kell keresni - egy újabb festékcsíktól már nehezen látszik - jövőre lehet, hogy mást kell majd kérdezni...
Most már tényleg csak lefelé, aztán aszfalt, majd feltűnik a cél, ahova tíz perccel este hét előtt érkezünk meg, ez 5óra 40 perces menetidő, 4.2km/ó átlag - első túrának teljesen jó, a tavalyi saját 5:30-hoz képest meg pláne.
Átvesszük az okleveleket, illetve a teljesítések számától függően egy, illetve két határkő képét tartalmazó kitűzőt, majd némi falatozás után elindulunk - én a kocsiért a rajtba, Gabi meg a buszhoz.


Korábbi teljesítések: 2009

<- előző túra   következő túra ->