A tegnapi Kitörés 25 után fél nyolckor Újpest központ az első privát ep,
itt felveszem Annát, majd irány a Szemlő-hegyi barlang fogadóépülete,
ahova nyolcra kéne odaérni. Nyolcra épp sikerül egy "szűken befér"
parkolóhelyen lerakni a kocsit, bakancs, kamásli, irány a rajt. Gyors
bemutatkozás dyan-nak, majd nevezés, némi tollászkodás,
rajtidő/bélyegzés, és indulunk. Az útvonal ismert, negyedik teljesítés,
ha jól számolom, úgyhogy nyugodtan bandukolok a csapat
végén-közepén-elején, ahogy adódik éppen. A Mátyás-hegyre fölfelé picit csúszik a lépcső (Ez csúszik? Tegnap a Hárs-hegy oldalában a gyerekvasút átjárójánál a S- jelzésen - na ott tényleg csúszott...) Felérünk, majd le, pont, újabb bucka, majd a K- fölfelé a HHH-re. Itt picit lemaradok, forgóm, térdem... de azért tartom a lépést, Vagdalthús pontjához együtt érkezünk. Szorzás-osztás, egy kóstoló bőven belefér, úgyhogy a körtéből próbálok erőt meríteni az előttem álló feladatokhoz - némileg sikerül is. A Határ-nyeregnél azért elbizonytalanodok, nem akarok senkit feltartani, úgyhogy itt leszakadok a többiektől, bár Panni próbál biztatni... Ekkor az is megfordult a fejemben, hogy K- majd Hűvös-völgyből tömegközlekedés, és elkönyvelem, hogy nem jött össze... Van viszont egy bökkenő: "Nem adom fel!" és ezt komolyan veszem, úgyhogy kb. 15-20 perc agyalás/pihenés után nekivágok, és megyek tovább az előírt útvonalon, bár az, hogy kettőre haza fogok-e érni, ahogy a délutáni program miatt szükséges, az egy picit kétségessé kezdett válni. A lángosost, a tegnap esti, ellentétes irányú "sétán" :) látottakhoz képest most nyitva találom (na ja, az éjjel volt, most meg nappal van...), lángost nem kívánok, viszont egy forró teát kérek. A tea nagyon jólesik, de menni kell tovább. A nagyrét után a parkolóban édesség, amit szép komótosan el is fogyasztok - kell az energia fölfelé a P-, meg utána a jelzetlen ösvény leküzdéséhez... Küzdés az volt, pont viszont csak a barlangnál, a tegnapi tapasztalatok alapján a kötéllel biztosított lejtő mellett kényelmesen le lehetett sétálni. A Kis Hárs-hegy következett, majd némi kanyargás után végre-végre aszfalt. Soha sem hittem volna azt, hogy örülni fogok az aszfaltnak... Az örömöm persze nem tartott sokáig, mert a jobb térdem sem adta fel -- csak ő fájni akart (én meg a túrát teljesíteni). Abban maradtunk, hogy fáslit már nem kap (ha már fáj, akkor késő), nem lesz gúzsba kötve -- cserébe viszont a célig nem fog jobban sajogni :/ Az Apáthy-sziklához fölfelé vezető lépcsőket soha sem szerettem - most sem lopták be magukat a szívembe... A pont szerencsére az ösvény mellett volt, nem úgy, mint tavaly -- itt egy utolsó bélyegzés, és hiss tovább... A buszfordulónál lévő kisboltban némi folyadékpótlás egy flaska kóla képében, majd a városi tájékozódási képességek felmérése következett. Ahogy olvasom dyan beszámolóját, már sajnálom, hogy nem mentem végig velük -- nekem ugyanis nem sikerült elkavarni :) A célban épp ott értem a fiatalokat, mivel nekem is sietnem kellett, így a kajaszakmai vizsgálódást kihagytam, a díjazás átvétele, meg a túranaptár beszerzése után elindultunk haza. A túrát végül 5:01 alatt csináltam meg (a Határ-nyeregben eltöltött időt leszámítva nagyjából a korábbi időmet sikerült hozni), pontban kettőre haza is értem, úgyhogy akár pozitív kicsengése is lehetne ennek a napnak... Korábbi teljesítések: 2007, 2008, 2009.
|
2010. >