Beszámoló szintidőn belül :)
Reggel hezitáltam, hiszen az elmúlt napok esői után úgy gondoltam, hogy sáros lesz a túra, amihez -mármint a sárhoz- nem nagyon volt kedvem. Mégis belevágtam, és negyed tízkor el is rajtoltam, lesz ami lesz alapon sima túracipőben. Normafa és környéke, meg az egész hegytető ködben, a kék körtúra jelzésen itt-ott jégfoltok, némi sár is, de jóval kevesebb, mint amire számítottam. A hideg szél nem esett jól, de szerencsére kevés szélnek kitett szakasz volt. A János-hegy, pontosabban az Erzsébet kilátó volt az első EP, itt utánam kellett kiabálnia a pontőrnek, mert szegény behúzódott a kilátóba a szél ellen -- egy bója azért jó lett volna... A piroson lefelé kényelmesen, térd- és bokakímélő puha, de nem csúszós talajon lehetett haladni, egészen a P- S- találkozásáig, ahol a következő pont volt, itt a bélyegzés mellé cukorkával kínáltak. Innen sárga sáv, Csacsi rét (ep, sport szelet), majd Z+ következett, az időjárás alapján "remélt" sár nélkül. Csacsi rét után a Z+-on lementünk Makkosmária felé, ahonnan a P- jelzést követtük a Piktortégla üregekig. Innen széles erdészeti útin le az Irhás-árok tetejénél lévő etetőpontig (zsíros kenyér, hagyma, vegyes savanyúság, tea), majd bőven szalagozottan következett az Irhás árok -- gyakorlatilag kényelmetlen sár nélkül. A következő ponthoz (Hörcsög utca) a balra letérést majdnem benéztük, de időben sikerült korrigálni :) Itt "szokás szerint" autóból kaptunk bélyegzést, majd "Némi" emelkedés, a rondán teleszemetelt Ördög-orom után zöld háromszög jelzés következett. Az aszfaltról később jobbra letér a jelzés, ezt a felfestés is, és a szalagozás is szépen mutatta -- ahogy olvastam, itt korábban másoknak volt problémája. A Farkas-völgybe lefelé az ösvény kényelmesen járható volt; a híd után pedig nekivágtunk a túra utolsó emelkedőjének. A kápolnánál kaptunk még egy bélyegzést, majd a TV-torony után némi beton/aszfalt koptatás után visszaértünk a Normafához, ahol kitűző, oklevél, és egy csomag ropi járt a teljesítőknek. (2009.03.07 14:41:07) |
2009. >