A reggeli "alapozást" megadta a Farkastorki út felújítása, illetve az ott kialakult dugó, de legalább már tudtam, hova kell menni :-) A buszforduló környékén körbenéztem, majd inkább elmentem a célba az autóval, és visszagyalogoltam -- némi kocogással vegyítve... Ez utóbbit jól tettem, mert már épp pakoltak a kocsiba a rajtban lévő rendezők, de 32. indulóként, 9:30-kor elrajtolhattam. Ismét családias túra, de nézzük, mi szerepel a papíron... 49km, 1960m szint, 12 órás szintidő. Nem, nem az útvonal változott tavaly óta, a kiírást pontosították, köszönjük -- így azért lélekben könnyebb rákészülni a távra. A kettéhajtott A4-es lap belső oldalán az ellenörzőpontok felsorolása, koordináták, a követendő túristajelzés, illetve a nyitvatartás szerepel táblázatos formában. A táblázatban szerepel az egyes szakaszok hossza, illetve a szintadat -- nem vagyok telhetetlen, majd ha valahol érdekel, összeadom. Elvileg 12 EP lenne, de a 3. (Vörös-pocsolya), illetve a 10. (Vadaskerti emlékmű) áthúzva -- nem jutott oda rendező...

Virágos nyeregig K+, onnan S- (A Katonasítroknál a jobbra betérés totál benézhető, szerencsére elég gyakran járok erre, úgyhogy rutinból sétálok be a bozótban lévő ösvényen, majd kocogósra fogom a tempót -- itt, az enyhén hullámzó S- jelzésen lehet menni.

A rózsika-forrás után, a szokott helyen (balra a padon) van a pontőr srác, bélyegzek, érdeklődik, hogy előztem- e valakit, mert a 30-as számmal indult túratárs nincs, nélküle meg nem tud pontot zárni. Sajnos nem, mondom, beszélgetünk még egy kicsit, aztán megyek tovább.

A Zsíros-hegyen lévő pont előtt a szinte "kötelező" frissítés a Muflonban, majd irány az aszfalt -- Nagykovácsiba le a Z- jelzésen (temetőnél a balra kunkort nem kihagyva), utána meg a P- követésével meredeken fel a Vörös-pocsolyás hát felé. Az erdőben kellemes idő, a tarvágásoknál izzasztó napsütés, minden esetre jól jön a fejemen lévő kalap. A következő pont a Fekete-fej tetején fogad, megkapom a 4. számmal jelzett bélyegző lenyomatát, majd indulok tovább, a Fekete-fej kellemetlenebbik oldalán lefelé. Meglepően hamar lent vagyok a műútnál, a Hárs-hegy oldalában is igen hamar sikerül felkapaszkodnom -- kevesebb, mint öt és fél órája jövök, és nagyjából a táv feléhez, Szépjuhásznéhoz érkezek. Itt két pezsgőtabletta a frissítés - van C-vitaminos, Multi, Ca illetve Mg-tartalmú, én ez utóbbiból kérek, majd a csapnál lassan, több pohár vízzel nyakonöntözve szépen elkortyolgatom.

A felfrissülés után irány Makkosmária (S- majd P-), ötven perc alatt ott vagyok, a bélyegzés után pihenek egy picit (a Z+ előtt nem árt), majd 20 perc alatt felcaplatok a csokispontra, a Z+ K körtúra kereszteződéséhez, ahol két igen kedves leányzó adja a bélyegzést, illetve kínál csokival. Szívesen beszélgetnék, de szintidő is van a világon, meg sokat ácsorogva nehéz újra elindulni, úgyhogy elköszönök tőlük, és tovább indulok az Erzsébet kilátó felé. Ott a változatosság kedvéért :) szintén két igen kedves leányzó őrzi a pontot. Itt is rövidre fogom a beszélgetést, szeretnék jó idővel beérkezni, úgyhogy menni kell -- most sajnálom igazán a túra elején itt-ott elszórt 5-10 perceket...

Kevesebb, mint fél óra, meg némi kocogás után lihegve bár, de a Nagy-Hárs-hegyen, a kilátónál vagyok, és újabb ifjú hölgy által őrzött pontot találok -- igaz, ő egyedül teszi a dolgát. Némi túraszakmai beszélgetés után tőle is búcsút veszek, hiszen vár még némi gyaloglat rám... Innen a cipőm szinte magától követi a S- jelzést a Határ-nyeregig, ahol az utolsó jelzésváltással a K- következik. Az árpád-kilátónál a tavalyról megismert úriember bélyegez -- a lányok után vele kevésbé van kedvem társalogni :-)) pláne, hogy megemlíti, idén gulyás vár a megfáradt vándorra a célban. Ezt hallva gyorsan elköszönök, és suhanok tovább a kéken.

A Hármashatár-hegyre fel, illetve a Fenyőgyöngye utáni teljes szakasz a hab a túrán:6.6km, 350m szint, plusz két igen kellemetlen lejtő... Minthogy ennek tudatában vágtam neki, így nekidurálom majam, és meg sem állok a Hármahatár-hegyen lévő pontig, ahol már érezni a hűs esti szellőt, úgyhogy gyorsan indulok tovább. A Vihar-hegy nyergét most sem zártam a szívembe, de mivel hogy ott van, arrra visz a jelzés, hősiesen átküzdöttem magam rajta, és egy túratárssal együtt ballagtunk tovább a jelsét követve egészen Virágos-nyeregig, ahonnan szolid lankának nem nevezhető ereszkedés vette kezdetét a Menedékház u.-ig. Itt valaki "tréfából" kirakott egy totál ellentétes irányba mutató nyilat, mi azonban (én a tapasztalat, a kolléga a GPS jelzése alapján) nem dőltünk be ennek, így nulla elkavarással benavigáltunk a célba. A célban kitűző, emléklap, fincsi és sűrű gulyás várt ránk, tea, ásványvíz társaságában, no meg az elmaradhatatlan zsíroskenyér, úgyhogy az ellátásra sem lehet panasz.

Kösöznöm a szervezőknek a túrát, kár, hogy a Kinizsivel egy napon volt, nagyon valószinű, hogy más napon nagyobb résztvevői létszám jött volna össze.

Úgy a rendezői, pontőri hozzáállás, mint a túrán kapott szolgáltatás példaértékű, ráadásul tanulva a tavalyi túrából, a kiírás is pontosításra került, így jövőre, pláne, ha nem a Kinizsivel fog ütközni, akkor mindenképp szeretnék újra a teljesítők között lenni.