2009.

Erre az évre a 2008-as szint megtartását terveztem, aztán... Szóval sikerült túlteljesíteni a tervet - nem is kicsit :)

Éves összefoglaló - 2009.

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 16:02

Az idei cél a tavalyi 21 túrán megtett 683.6km és 21538m szint elérése/tartása volt: jelentem sikerült alaposan túlteljesíteni -- bár ebbe a Budapest Kupa is igen-igen belejátszott a maga 26 teljesített túrájával. Apropó, Budapest Kupa: A díjazásként kapott kupa nagyon tetszetős, méretét tekintve "épphogy" befér a polcra. Minthogy a díjátadóra elkészült a 2010-es kiírás/igazolófüzet, így a fogadkozásom ellenére beszereztem belőle hármat(!) -- a páromat és a nagyobbik lányomat túrafertőzendő :-)

Összesen harminc túrán sikerült kocogni/gyalogolni/vánszorogni, kiírás szerint 842km-t, és közben legyűrni 27364m szintet. Dupla hétvége idén hat alkalommal jött össze, ebből egy (HASE és Meteor21B) egy nap két túra módon.

Kezdés "szokás szerint" a Barlangtól Barlangig túrával (bár jövőre cél az MVTE érem, úgyhogy ezzel a szokással szakítani fogok, ha minden jól megy).
Amíg tavaly a leggyorsabb (és egyik legrövidebb) túra a Halmi dűlő volt a maga 12,4km-ével, idén az egyszeri rendezésű öt körös verzió érdemelte ki az év leghosszabb túrája címet -- a legrövidebb túra a Töki tökölő mini távja lett, a Hegedűs Róbert emlékséta mellett.

Leggyorsabban a Gyermekvasút 20-at abszolváltam (6.18km/ó átlag), leglassabban a Falasok(k) seprése sikeredett, nagyjából 4-es átlaggal.
A legnehezebben teljesített túra talán a (tűző napsütés miatt) a Don Bosco volt -- a pontőrök, a szervezők viszont alaposan kitettek magukért, úgyhogy ez a túra bekerült a kedvencek közé.

A Budapest kupára koncentrálva idén más túramozgalom nem jött össze, év teljesítménytúrázója pontok bőven elegek az ezüst minősítéshez, úgyhogy elmondhatom, hogy idén is eredményes, szép túrákban és kellemes élményekben gazdag túraévet tudhatok magam mögött.

A jövő évi tervek...? Családdal Budapest-kupán hat minitáv, négy nagyobbacska séta, plusz a hosszabb kedvencekből annyi, amennyi belefér...

(2009.12.16 22:50:36)

Hegedűs Róbert emlékséta (2009.11.15.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 15:54

Újabb év telt el, ismét összegyűltünk Dobogókőn, emlékezni. Az időjárás zord, a terep csúszós... Köszöntés az indulásnál, majd a kopjafához érve megkapjuk az emlékkitűzőt, elhangzik néhány mondat ismét, majd lent, az emléktábla alatt megpróbálunk mécseseket gyújtani - a szél fúj, alattomosan, de azért sikerül. Tovább indulunk, az ösvény nem könnyű akkor sem, ha jó az idő, s a gondolataink is vidámak - most nem így van, télies idő, csúszós ösvény, nehéz gondolatok...

Jövőre ismét itt leszünk, ha az égiek is úgy akarják!

Hegedűs Róbert emléktúra (2009.11.14.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 15:48

Kilenckor, a rajtidőszak végén indultam, 402-es rajtszámmal, és 5:45 alatt gyalogoltam végig a jól ismert útvonalon. Jelvény, kitűző, oklevél, és persze az emlékezés...

Monoton (fél)maraton (2009.11.08.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 15:41

Az időjárásfelelősnek egy feketepont jár - csúnya, esős "nemszeretem" idő volt egész nap... Reggel emiatt nem is igyekeztem nagyon, 10:50 került az igazolólapra rajtidő gyanánt.
Próbálom kocogósra fogni, de a terep nem az igazi, az utolsó előtti körben sikerül is leülni, miközben eszem ágában sem volt ilyesmit tenni :-)
A sarat javarészt le tudom takarítani magamról, de köszönöm szépen, hét kör, meg hét perc híjján négy óra elég volt ebből a sárdagasztós, lucskos "nemszeretem" időből.
És különben is: Monoton maraton kitűzőm már volt, most szereztem egy félmaratonosat is.

Piros 50B (2009.10.31.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 15:11

Kissé "kaotikus" reggel után jól lekéstem a megbeszélt találkozót, szégyeltem is magam rendesen :-( No mindegy, a 2010-es rendezésben remélem, többet tudok segíteni.
Dobogókőn beszállok az oklevelek megírásába, illetve az "egységcsomagok" összeállításába, majd amikor ezzel készen vagyunk, 11:50-es idővel elengednek minket.
Pannival megyek, nem sietünk :) Pilisszántó szélén sikerül pici pluszt is beletenni a dologba, de gyorsan jön a korrigálás. A Fehér-hegy szolíd :) emelkedőjét is egyszuszra győzzük le, aztán fenyves, autók zaja, Kopár-csárda... 14:55 - á, dehogy siettünk :-))
A kajálás után tovább indulunk, a Kakukk-hegy emelkedője tele pocakkal nem esik jól, de mit lehet tenni: arra kell menni, és kész.
Kellemesen beszélgetve telik az idő, a Hosszú-árok aljánál lévő pontnál aztán Szötske csatlakozik hozzánk - és húzza meg rettenetesen a lépést fölfelé... Picit lemaradok, felmerül bennem az is, hogy Nagykovácsiban kiszállok, de aztán Panni bevár, egy-két kedves, biztató szó, és teljesen rendbejövök :) dehogy szállok ki "félúton"...

Nagykovácsiban is kajapont működik, Pygmea pálinkája és kávéja egyaránt csodát művel, köszönet érte - persze a kent kenyerek is segítenek helyrebillenni, de menjünk tovább, mert Budaörs a cél...

Lámpát szedünk elő, majd a P- emelkedőjén én elemet is cserélek - innentől sötétben, de az utolsó szakasz kivételével számomra is jól ismert úton haladunk tovább. A Julianna-majori műútnál "természetesen" van pont, pihenünk meg falatozunk picit, majd indulunk tovább, hiszen néhány emelkedő még van előttünk.

Ha jól emlékszem, a Hárs-hegy oldalában Szötske előadta dalban a medve és a vadász történetét... János-hegy, Makkosmária... A talpam kezd sajogni, de innen már nem sok van (egy fenét... Makkosmáriáról Budaörsre lemenni fölfelé kell...). A legdurvább rész persze a vége, a keskeny sziklás-köves vízmosás-szerű ösvényen lefelé... Utána aszfalt, cél, gratuláció, kitűző, virsli...

Autó ott vár az utca túloldalán, Panni marad még segíteni, Szötskét viszont beviszem egy darabon - éjfélre nagyjából otthon is vagyok. 51,2km, 1605m szint, 10:36 alatt teljesítve. Nem, mi nem siettünk :-))

Budai kilátók (2009.10.10.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 15:09

Röviden: így is lehet teljesítménytúrát csinálni! A rajtidőszak vége felé érek föl, nem sietek, a szintidő bőséges, az útvonal ismert. Gyors nevezés, igényes, színes térképpel kiegészített normális itiner (a távolságok a térképen vannak feltüntetve, a szintre vonatkozó infót első blikkre nem látom sehol...) -- igen, a 4. oldal alsó kb. 45%-a a támogatóké, viszont 700 (kedvezménnyel 600) Ft-ból normálisan nem lehetne tartani ezt a színvonalat. Veszek két könyvet, kapok néhány magazint, elpakolom, 9:15 körül indulok neki a körtúra jelzésen az Anna kápolna, majd az Erzsébet kilátó felé. A kilátóban az I. emeleten pecsételnek, körbesétálok kint, megnézem, hova fogunk még menni, aztán indulok lefelé.
P-, Szépjuhászné, itt privátban frissítek egyet :) majd neki a "rég nem látott" S- jelzésnek a Kaán Károly kilátóig. Itt némi dugó akad azért, de nem okoz gondot szépen megvárjuk egymást.
A Kis Hárs-hegy kilátóját kihagyom, elég sokan vannak ugyanis, bélyegzés lent, az asztalnál. S3S-ZcP-, és máris a Fekete Fej tetején kapom az aláírást a lapra, "picivel" lentebb, a karámoknál a bélyegzést, meg egy csokit. A P- kunkora által közrefogott fiatalos lombja csodás színekben pompázik, fotó is készül, majd egy apró kitérővel a gclige geoláda is levadászásra kerül. Vörös pocsolya a következő megálló, itt zsírkréta van, írok egy időt vele (12:05), majd indulok tovább a jól ismert P-P3Z3 kombón a Tarnai-pihenő felé. Ebből az irányból a P3 jobbos letérése nincs túl jól jelezve, illetve utána egy újabb jobbra tarts is benézhető -- itt be is várok néhány bizonytalankodó túratársat, majd robogok tovább.

A Tarnai-pihenőről megcsodálom a kilátást, majd rövid kapaszkodás a Z3-on a Csergezán-kilátóig, ahol a pont pont lent volt, úgyhogy a gyors pecsételéshez nem volt szükség lépcsőmászásra.

Innen már csak be kellett sétálni Nagykovácsiba -- a Z3 erdő széli szakasza most is gyönyörű, sajnálhatják azok, akik az erdőből kiérve jobbra tartva kihagyták ezt a részt.

A "Szabad Nagykovácsi Kavicsozó" után lassan aszfalt kúszik a lábunk alá, és párszáz m után a célban átvehetjük a túra díjazását, a "sehova be nem férő", nagyon szép és egyedi oklevelet, illetve az emblémázott bögrét vagy a kitűzőt, illetve a meleg ételre szóló bónt. A sonkás-tejfölös verziót választom, és nem bánom meg.
A végén leöblítem a maradék vizemmel, aztán irány a busz.

Nekem a tavalyi után idén is tetszett úgy a túra, mint a rendezés, jövőre remélem hasonlóan kellemes túrára jöhetek ismét.

(2009.10.10 20:11:32)

Vasas maraton (2009.10.04.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 15:01

Ejnye no... Erről a gyaloglatról sem írtam anno beszámolót :-/ Harmadik teljesítés, ismert útvonal, közben két geoláda (gcdom, gckort) is levadászásra kerül. A cél Dobogókő, a tömegközlekedés miatt korai rajtra van szükség, 6:50-kor (a rajt zárása előtt 10 perccel) indulok. A teljes idő 8:40.

Meteor 21B (2009.09.12.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 14:51   [ 2012. szept. 25. 11:58 frissítve ]

Délelőtt bemelegítés a HASE nagyjából 15 kilométerével, majd tömegközlekedéssel irány Budakeszi, a Meteor 21B rajtja.
Nagyondinnyével már a buszon találkozom, örülök, mert így biztos, hogy nem egyedül fogok menni. A rajthoz vezető utcában ismerősök jönnek szembe, váltunk pár szót, Dinnye csattint néhány képet, majd mindenki megy a dolgára: Ők a 21A teljesítése után hazafelé, mi meg a rajtba, hogy nekivágjunk a Meteor második felének.
A délelőtti nagyjából 15 km ellenére tempósan megyünk, 4:47 perc alatt tudjuk le a túrát.

Nekem még volt erre a napra egy vállalásom: néhány elvetemült :-) triplázni vágyó túratársat este kivittem Lajos-forráshoz, a Beac 30É rajtjába.

HASE (2009.09.12.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 14:49   [ 2012. szept. 28. 6:25 frissítve ]

HASE 20 Katonasírok, azaz 18, azaz kb. 15, mármint km... A nyílt túrák tekintetében első próbálkozása a Honvéd Auróra SE-nek, ha jól tudom -- ez alaposan meglátszott a szervezésen, de inkább haladjunk szépen sorjában... Reggel nyolc után nemsokkal egy nevezési lap kitöltése után átvehettem az itinert, ami bár szép és színes, de sem táv, sem szintadatokat nem tartalmazott -- az útvonal viszont egyszerű, mint a faék: S- a Virágos-nyereg utáni katonasírokig, majd vissza a K- jelzésen. De... Az első ep a Határ-nyereg előtt, ahol a S- K- találkozik -- öt-hat perc várakozás, itt ugyanis felírnak nevet, meg kapunk rajtszámot. Bélyegzés után ránézek a lapra, és feltűnik, hogy bár tíz túraszervezőből kilenc ezt ajánlja, az Újlaki-hegyre nem raktak pontot... Miközben az egyes korcsoportokban a leggyorsabb teljesítők kupát/érmet kapnak, ez nagyon durva hiba, hiszen a Budai hegység talán legismertebb és legdurvább Kispistázós útvonaláról van szó... Vannak futók is, meg Kispisták, meg tán Kispista futók is, ergo az esélytelenek nyugalmával (meg azzal, hogy túrázni és nem versenyezni jöttem) föl a S- randa kaptatóján, Újlaki-hegyen a panoráma idén immáron ki tudja, hanyadik megtekintése, majd irány lefelé. A murvás úton egy pillanatra megállok, S.A.-re emlékezve. A következő ponton még alá is kell írnunk a pontkartont, majd jelzésváltás, és irány a Vihar-hegy a k- jelzésen. Szép, de durva emelkedővel/lejtővel tarkított szakasz, ez után azonban megerőltető szint nem lesz. HHH-en ep, aztán zúgás le a Fenyőgyöngyéig, ahonnan a változatosság kedvéért emelkedik az út egy picit, majd elérjük az Árpád-kilátót. Pont, aztán irány tovább a K- jelzésen. Oroszlán szikla, Határ-nyereg, majd a K--on még egy ep. A vége 2:46, a táv Mapsource-ban összerakva 15km körül.
A célban szép emléklap és kitűző, valamint egy csoki járt minden résztvevőnek, illetve két féle (buborékos és sima) ásványvíz, önkiszolgáló módon. -- Mindez 0, azaz nulla Ft nevezési díj fejében.

Pro: rövid, kellemes bemelegítő kirándulás, laza szintidővel, szép útvonalon, idén (a támogatóknak hála) nulla nevezési díjjal.
Kontra: Néhány olyan hiba, amit gyakorlott rendezők alapból kivédenek/megoldanak (kavarodás a rajtszámokkal, itiner hiányosságai, a valós táv jelentős eltérése a kiírásban szereplőtől, kritikus szakaszról hiányzó EP).

A hibák/problémák egyike sem egetrengető, így könnyen orvosolható -- remélem, jövőre sikerül a rendezők felé is jelzett problémákból tanulni (pont az Újlaki hegyre, illetve le, a Fenyőgyöngye környékére (A Z- által okozott "kísértés" csökkentésére), és azokat javítani; ha minden jól megy, 2010-ben megnézem, hogyan sikerült!

(2009.09.12 22:06:57)

Töki tökölő (2009.09.05.)

Zelena Endre, 2010. márc. 12. 14:40   [ 2010. márc. 12. 14:49 frissítve ]

No, ezt a Budapest-kupa okán "kötelező" túrát majdnem sikerült eltö... szóval addig vaciláltam, amíg csak az ultramini 12,4km-es táv rajtjába sikerült időben odaérni. Indulás után levadásztam egy geoládát, találkoztam Sir Wapiti-val, aki csatlakozott hozzám :)

Nem igazán voltam jó passzban, ennek köszönhetően 2:37 lett a vége.

1-10 of 31