2008.‎ > ‎

Hegedűs Róbert emléktúra (2008.11.15.)

Zelena Endre, 2010. márc. 8. 8:24
Ezt a beszámolót anno "szintidőn belül" sikerült elkövetni a ttt.tr.hu oldalon...:

Második teljesítés beszámolója -- szintidőn belül :)

Hegedűs Robi emlékének szentelve nagyon szép időben, kellemes szintekkel tűzdelt, jól összeállított útvonalon túrázhattunk ma, mintegy ötszázan (én 9:10-kor a 466-os rajtszámmal indultam.). Ez a létszám a szervezőket is meglepte, 9 előtt már elfogyott a magukkal hozott bő négyszáz darab leírás/füzet, így aztán akik csoportosan érkeztek, azok egy itinerrel indulhattak útnak, akiknek így sem jutott, azoknak térképen elmagyarázták az útvonalat, illetve azt javasolták, hogy (az egyébként jól felkészült) pontőröktől is kérdezzenek bátran.
Bár sok a jelzésváltás a túrán, és több szalagozott szakasz is van az útvonalon, részben a tömeg, részben pedig a jól elhelyezett szalagok miatt szerintem az elkavarás lehetősége még leírás nélkül is minimális volt.
Az ellátmány a "szokásos" csokis pontokon túl a Hármashatárhegyen kiegészült banánnal és nagyon ízletes teával. Ez utóbbiból repetáztam, mert bár a tavalyi túrához képest kifejezetten enyhe volt az idő, de a finom, meleg teától csak elcsábultam.
A túra díjazása a teljesítés száma szerint változó színű nagyon szép fém jelvény, illetve a teljesítések számát feltüntető oklevél. (Sajnos az első teljesítőknek járó oklevélből is kifogytak, ahogy a célban hallottam, akiknek nem jutott, azoknak postázni fogják.)

A rendezés hozta az MVTE-től megszokott magas színvonalat, a minden várakozáson felüli létszámból (több, mint a tavalyi létszám duplájára készültek) adódó problémákat is jól kezelték.

A szervezőknek köszönet, a túráért, a terepen lévő túrázóknak meg hajrá, nem sok van hátra :-)

(2008.11.15 16:08:37)
Comments