Reggel némileg álmosan, de dupla adag izólöttyel, lámpával felszerelkezve neveztem a piros 35-re. Az álmosság érthető, hiszen 6:30-kor már túl voltam a nevezésen, ekkor még elmentem az autóhoz, hogy bakancsra cseréljem a félcipőmet -- aztán némi hezitálás után maradtam a félcipő mellett. Az igazolófüzetre került 6:40-es rajtidőt azért nagyjából sikerült tartani. Apropo nevezés: sokan, nagyon sokan voltunk, a távonként külön asztalnál "veszed meg" a nevezési lapot, majd azt kitöltve másik asztal(ok)nál kapod az igazolófüzetet megoldás jónak tűnik, ha az asztalok fölé (a sorok végénél is látható módon) kikerült volna, hogy melyik asztal melyik táv, akkor még jobb lett volna.

A rómaifürdői rajtból némi városi sétával érkeztem a csillaghegyi hév-megállóba, ahonnan a Kinizsiről ismerős útvonalat követve kellett megmászni a Kevélyeket. Az időjárás kellems volt, a völgyekben még megült a köd -- csodás látványban volt részünk. A kevélyi ponton gyors pecsételés, majd tovább a Kevély-nyeregig. Itt az OKT-s bélyegzővel is megtiszteltem az igazolófüzetet, és máris lehetett zúzni lefelé Csobánka felé. Ezen a szakaszon egy kedves nagymamával beszélgettem, majd Csobánka szélénél a csobánkai ovodások fájánál lemaradtam fotózni egy picit. Csobánka mellett elhaladva ér ki a piros jelzés a műútra, amit keresztezve az út szélén libasorban halatunk a többi túrázóval együtt. Még a Csikóváraljai elágazás előtt némi szerelvényigazítás, majd irány felfelé, először a Csikóvráaljai menedékház bekötőútján, utána pedig normál ösvényen. Itt sikerül egy elágazásban jobbra felfelé egyből a helyes utat meglelni, a túratársdak csapatostól érkeznek a hegyláb felől -- ők egyenesen mentek tovább.

A Tölgyikrek ep-n egy szem cukorka, két bélyegzés (bonuszként a Szurdok túra "Tölgyikrek" bélyegzője is az igazolólapra kerül, miközben Bubu megjegyzi, hogy "babatáv, babatáv...?")
Megyek tovább, és hamarosan az egyik legszebb részre, a sikárosi-rétre érek. Itt készül egy panorámafotó, bár az erdő színeit nagyon nehéz visszaadni... A piroson továbbmenve korábbi túrákról ismert szakasz következik, egészen Dömösig. Szerencsémre ahol el lehetne kavarni, ott mindig van valaki, aki szól, hogy nem arra :) Dömösön kajapont, ismerőssel, akitől kapok némi turbósítót is :-)) a savanyúságos szendvics (két szelet rámás kenyér közé vegyes savanyúság) mellé. A mintegy 10-15 perces frissítés végén még megiszok egy pohár szörpöt, aztán nekivágok Dömös főutcájának, ahol egy ódivatú kilométerkövet fotózhatok. Ez után balra felfelé tart a jelzés -- sajnos az önkormányzat a régi temető köré az igazolófüzetek elkészülte után kerítést építtetett, így némi kóválygással sikerült kijutni a faluból, és nekiindulni a Szakó-nyeregbe vezető rövid, de szép szinteket tartalmazó útnak. Körtvélyespusztánál nagyon szépen látszik, hogy hova megyünk, mondom is az érkező túratársaknak "bátorítás" gyanánt. Kristófcsik Ottó erdész kopjafájánál megállok egy picit (Üdv az erdésznek!), megadni a kellő tiszteletet, majd egyedül indulok tovább.
Nem sokkal később egy bozótost követően fától-fáig, meredek emelkedőn kapaszkodhatunk fölfelé -- ez inkább meredek, mint hosszú szakasza a túrának, szerencsére hamarosan a Szakó-nyeeregnél és az ep-nál liheghetünk (egy picit). Innen szinte már becsukott szemmel is feljutnék Dobogókőre, persze nem csukom be a szememet, mert a táj, az őszi erdő csodálatos arcát mutatja, készül egy pár fotó is.

Dobogókőre felérve frissnek érzem magam, (nomeg Bubu babatávos megjegyzése is piszkálja a csőrömet) a banánt átvéve megkérdezem, hogy át lehet-e nevezni az 50-es távra? A válasz igen, az anyagiakra rákérdezve a válasz annyi, hogy "köszönjük, hogy itt vagy" --Köszönöm, hogy itt lehetek, mondom, és gyorsankeresek egy tovább induló túratársat, vagy társaságot, merthogy nálam csak 35-ös itiner van, a túra további részének a leírásával nem rendelkezem.

Innen tehát Vaddinoékkal megyek tovább, egészen addig, ameddig vissza nem érünk a Pilisszántó mellett elkövetett "szorgalmi feladatból" az ominózus vasoszlopig (pechünkre visszafelől látszik rajta a jelzés...), ahol többen utólérnek minket. Innentől a "csanyapontig" több, apró, és erősen bosszantó elkavarás, útkeresés következik sajnos, immáron sötétben, de azért a Csévi-nyeregbe csak eljutunk épkézláb időben. Itt Röviden beszélgetek Megyeri Lacival, aztán ők elporoznak, én maradok egy másik csapat mellett, erős lámpámat kihasználva záróemberként.

Csapatunk szerencsére rendelkezik tapasztalt vezetővel, így nyugodtan, magabiztosan lépdelek a nyomukban, bár azt egyre inkább látom, hogy az idővel ha nem is nagyon, de gondok lehetnek... A P-P körtúra találkozásáig megmászunk néhány kisebb (meg néhány nagyobb) emelkedőt, majd a fenyves szélén gyönyörködhetünk Pilisvörösvár fényeiben. Innentől kezdve egyre erősebben halljuk az autók zaját, és nem túl meredek ereszkedést követően elérjük a parkolót, a sátrat -- nekem a célt. Nem hittem volna, hogy a két nappal korábbi Monoton Maraton 42km-e után ilyen jól fogom bírni az 50-es távot, de sikerült.

A célban némi adminisztrálás, majd az oklevél és a kitűző átvétele következik, meg egy szelet lekváros kenyér -- nem akarom megvárakoztatni azt a kedves túratársat, aki felajánlotta, hogy autóval bevisznek a Flóriánig. Így is lett, Laci is elsántikált az autóig, majd elindultunk hazafelé.

Röviden: Az útvonal nagyon szép, egy-két helyen lehetne jobban jelzett, vagy akár némi szalagozással megspékelt is. Az itiner (túl)részletes, néhol szájbarágós, azonban a méterben megadott távolságokkal főleg éjjel, sötétben nem sokat lehet kezdeni (lehetne lépéseket számlálni, de most számolunk, vagy túrázunk???).
Az itinernél maradva táv- és szintadatokat, valamint hosszmetszetet tartalmaz, szintidőre vonatkozó adatot viszont én nem találtam benne -- ezt egyébként is kellő rugalmassággal kezelik a szervezők. Az ellátás remek, a kitűző szép, úgyhogy itt is csak azt tudom mondani, hogy örülök, hogy résztvehettem ezen a túrán, és köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette.